Tizenöt házat fenyeget az árvíz Rábatamásiban

Vágólapra másolva!
Tizenöt házat védenek önkéntesek és tűzoltók több ezer homokzsákkal Rábatamásiban. 
Vágólapra másolva!

Ruskáné Takács Anita a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a Kossuth utca végén lévő házak védelme érdekében már háromezer homokzsákot használtak fel a korábban a helyszínre szállított négyezerből.

Nyolcvan önkéntes mellett öt szivattyúval dolgoznak a helyszínen a szili önkéntes tűzoltók, akik korábban ott segítő farádi társaikat váltották le, tette hozzá.

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hétfő délután tájékoztatott arról, hogy a Rábán érkező árhullám miatt Árpás és Répceszemere, Nick, Uraiújfalu, Gyirmót, Koroncó, Mérges, Rábaszentmiklós, Marcaltő, Kemenesszentpéter, Pápoc és Ostffyasszonyfa térségében kedd reggel hat órától elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el.