Kitüntették Láng Zsoltot

Vágólapra másolva!
Egy II. kerületi gyermekotthon Populás Antal-emlékdíját vehette át Láng Zsolt.
Vágólapra másolva!

Láng Zsolt II. kerületi polgármester kapta a városrészben működő Cseppkő gyermekotthon Populás Antal-emlékdíját. A kerületvezető szerint a gyermekotthon elmúlt ötven éves szakmai munkája példaértékű a gyermekvédelem területén, így az emlékdíj nagy elismerés a számára és rajta keresztül az egész kerületnek.

Láng korábban azt közölte, hogy négy ütemben újul meg a II. kerület pesthidegkúti városrészének központja. Első lépésként felszámolták a „balkáni állapotokat” és a bódékat a területen, s 80 millió forint önkormányzati forrásból létrehozták a 8 ezer négyzetméteres Bánffy György Emlékparkot. A továbbiakban átépül a Máriaremetei út–Hidegkúti út közlekedési csomópont, ahol gyakoriak voltak a torlódások. A 186 millió forintos átalakítástól – amelyben kanyarodó- és kerékpársávokat is létrehoznak – gyorsabb és biztonságosabb közlekedést remél a polgármester. A közműmunkálatok egy része már elkészült, és a lakossági igények figyelembevételével a fővárossal közösen tervezik egy 109 férőhelyes P+R parkoló létrehozását.