Újabb állami intézmények költözhetnek vidékre

Orbán Viktor megnyitó beszéde 2014
Orbán Viktor megnyitó beszéde
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor szerint Budapest fantasztikus város, de vannak olyan intézmények, amelyek nem hiányoznak a fővárosból. A kormányfő erről Kecskeméten, a városi televíziónak adott interjújában beszélt.
Vágólapra másolva!

„Budapest fantasztikus város”

A miniszterelnök az interjúban egyebek mellett elmondta, hogy nemcsak a vidékfejlesztési államtitkárságot, hanem más országos határkörű szervezeteket is szeretnének Budapestről kiköltöztetni.

Budapest fantasztikus város, jó hely, ahol van munkanélküliség, de sokkal kisebb, mint az ország bármely másik része, dübörög a gazdasága, tele van külföldiekkel, szóval lehet boldogulni – sorolta a főváros adottságait a miniszterelnök.

Orbán Viktor a Parlamentben Fotó: Szabó Gábor - Origo

Fejlődő városokba kerülhetnek az intézmények

Orbán Viktor szerint vannak olyan helyei az országnak, ahol elkelne, hogy azok az intézmények, amelyek a fővárosból nem hiányoznak, vidékre költözzenek. Elmondta, hogy ezzel a „vidékfejlesztésnek egy sajátos fajtáját” lehet megvalósítani. A kormányfő azonban hozzátette, hogy olyan helyre kell vinni ezeket az intézményeket, ahol egyébként már megindult valami fejlődés.

A semmibe nem lehet vinni országos intézményeket, de ahol már van képesség, van tudás, mozgolódás, már van siker, emberek bizonyítottak, van munkaerő, van kultúrája a fejlesztésnek, oda lehet vinni ilyen intézményeket – szögezte le. A miniszterelnök hozzátette: a Honvédelmi Minisztérium, valamint a mezőgazdasági minisztérium mellett, nem ilyen szintű állami szervezetek vidékre költöztetésében is gondolkodnak.