Orbán: Volt értelme dolgoznunk

Az Univer Cégcsoport kecskeméti üzemének avatása, Orbán Viktor
Orbán Viktor
Vágólapra másolva!
A magyar gazdaság olyan szakaszba jutott, amikor nem átmeneti, hanem tartós növekedésről beszélhetünk, ami azt mutatja, a magyar gazdaság rátalált a helyes útra - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Kecskeméten, az Univer Zrt. 3,5 milliárd forintos élelmiszeripari beruházásának átadásán.
Vágólapra másolva!

A magyar gazdaság az elmúlt fél évben majdnem 4 százalékkal bővült, ami önmagában is szép eredmény, különösen válság idején, de ennél fontosabb a tendencia - hangsúlyozta a kormányfő. Orbán Viktor szerint ez egy bátorító üzenet: volt értelme annak a munkának, amit "az elmúlt években elvégeztünk".

Orbán Viktor Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Minden rendszer-átalakításnak, különösen ha egyszerre alakítunk át politikát, társadalmat és gazdaságot megvan az átállási költsége és megvan az időigénye - fogalmazott.

Molitórisz Károly, az Univer Product Zrt. vezérigazgatója elmondta: a cég a 3,5 milliárd forintos beruházással megháromszorozta eddigi 25 ezer tonnás nyersparadicsom-feldolgozó kapacitását, ami egyben a kecskeméti paradicsomfeldolgozó üzem teljes műszaki, építészeti és energetikai rekonstrukcióját jelentette.