Villáskulccsal ütötte a felesége új szeretőjét

Vágólapra másolva!
Egy kecskeméti férfi úgy megverte a felesége új szeretőjét, hogy életveszélyes sérülést okozott. Majdnem megverte az asszonyt is, de végül helyette is a barát kapott egyet. A féltékeny férjet életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják.
Vágólapra másolva!

El akart válni a férjétől egy kecskeméti nő, a férfi azonban ezzel az ötlettel nem értett egyet. A házaspár már egy ideje külön élt, és közben a nőre rátalált a szerelem, megismerkedett egy férfival, akivel össze is költözött.

Kérlelte az asszonyt

Miután a férj megtudta ezt, többször is kérte a feleségét, hogy ne váljanak el, állítsák helyre a kapcsolatukat. Kérlelte és fenyegette is, az asszony azonban mindig nemet mondott.

Végül tettlegességig fajult a vita. A féltékeny férj összetalálkozott az éppen otthonról távozó friss szerelmesekkel. Amikor meglátta őket, nem bírta visszafogni magát, és lecsapott. Éppen volt nála egy alumíniumlétra és egy villáskulcs is, azokat használta fegyverként.

A létrával nem sokra ment, de a villáskulccsal fejbe tudta verni a szeretőt, közben pedig azt kiabálta: „Agyonütlek, te állat!”

Újabb ütés következett

A feleség próbálta megakadályozni a verekedést, és a két férfi közé állt. A férj ekkor már annyira dühös volt, hogy az asszonyt is fejbe akarta ütni. Ezt a szeretőnek sikerült megakadályoznia, így megint ő kapott egyet. A férjet végül egy közelben lakó segítségével sikerült megfékezni. Amíg a mentősöket várták, elmenekült a helyszínről, de később elfogták.

Az ügyészség most emelt vádat ellene kétrendbeli, életveszélyt okozó testi sértés miatt.