Vágólapra másolva!
A Demokratikus Koalíció minden polgármester-, és önkormányzati képviselőjelöltje nyílt levéllel fordul saját településének fideszes jelöltjeihez, amelyekben azt kérik, nyilatkozzanak arról, hogy támogatnák-e a nemzeti italboltok létrehozását.
Vágólapra másolva!

Varju László emlékeztetett arra, hogy a múlt héten határozati javaslatot nyújtottak be a parlamentnek, amelyikben azt kérték a kormánytól, garantálja, hogy ebben a ciklusban nem lesznek nemzeti italboltok. A politikus úgy fogalmazott: véleményük szerint a kormányzat "sumákol" az ügyben és csak azért nem beszélnek egy, a "baráti körnek átjátszandó üzleti lehetőségről", mert közeleg az önkormányzati választás.