Kósa elárulta, mennyi lesz az euró

2014.09.22. 06:31

Nem lesz honvédelmi miniszter Kósa Lajos, aki az Origónak adott interjújában arról is beszélt, könnyen elképzelhetőnek tartja, hogy az ellenzék egyetlen megyei jogú városban sem végez az élen. A kormánypárt ügyvezető alelnöke azt mondta, ha a Fidesz elveszíti azt a társadalmi bizalmat, amit az idei választásokon megkapott, a rezsicsökkentés és az adósmentés végrehajtása is veszélybe kerülhet.

Még szűk egy hónapig áll Debrecen élén, nem hiányzik máris a polgármesterség?

Nem hagyom ott Debrecent, mert ott lakom, és mint parlamenti képviselő, továbbra is a debrecenieket képviselem. Eddig a polgármesterek országgyűlési képviselők is lehettek, mostantól azonban sokkal szorosabban kell együttműködniük a város vezetőinek az országgyűlési mandátumhoz jutott képviselővel.

Mit tart a legnagyobb örökségének, és mi az, amit másképp csinált volna az elmúlt két évtizedben?

Debrecen az ország legjobban fejlődő városává vált, kivívta magának a vidék központja rangját. Amit pedig másképp csinálnék, azt azóta máshogy is csinálom. Például az elődeim előkészítették a repülőtér privatizációját, de végül nem adtuk el. Mostanra a WizzAir légitársaság a kadétiskoláját Debrecenben kívánja felépíteni, Londonba, Moszkvába, Eindhovenbe vannak rendszeres járatok, a cél, hogy évi 300 ezer fős utasforgalmat bonyolítsunk.

Kósa Lajos, Debrecen leköszönő polgármestere, a Fidesz alelnökeForrás: Szörényi Péter

Hogyan látja Papp László, a Fidesz–KDNP jelöltjének esélyeit?

Meg fogják választani a debreceniek, ami egy jó döntés lesz. Nyolc évig volt frakcióvezető, négy évig alpolgármester. A gazdaságfejlesztési ügyekkel foglalkozott, ténykedése alatt több mint háromezer magas hozzáadott értékű munkahely jött létre. Ha a számokat nézzük, akkor 1998 óta mindegyik voksoláson közel az összes egyéni választókerületet a Fidesz nyerte meg, függetlenül az országos széljárástól. Főleg a két tavaszi súlyos ellenzéki vereséget követően nem gondolom, hogy meglepetés történne.

A kampányfinisbe érve hogy látja a kormánypártok esélyeit? Nem fájhat esetleg Miskolc, Szekszárd, vagy éppen Szeged elvesztése?

Egyelőre nem lehet tudni, hogy a baloldal mit foglal vissza, egyébként jelenleg még Szegeden is rezeg a léc. Másrészt az elfoglalás kifejezés sem szerencsés, mivel ez nem vadászat, hanem politika. Fölöttébb kétlem, hogy az ellenzéknek bárhol lenne esélye a győzelemre. Az EP-választást követően szemmel láthatóan a legnagyobb hangsúlyt Budapestre helyezték, de ott mostanra teljesen lenullázták magukat. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egyetlen megyei jogú városban sem lesz baloldali polgármester.

Kósa elsöprő Fidesz-győzelemben reménykedikForrás: Szörényi Péter

Egyáltalán van még tétje a voksolásnak?

Politikai értelemben a legfőbb tét, hogy megtartjuk-e azt a politikai felhatalmazást, amivel végig tudjuk vinni az eddigi programjainkat (rezsicsökkentés, devizahitelesek megmentése). Ha pedig nem sikerül megtartani a bizalmat, akkor például az adósmentés végigvitele is veszélybe kerülhet. Érdemes felidézni Franciaország példáját, ahol csupán egy önkormányzati választást veszített el a baloldal, mégis megbukott a kormány.

Nem tartja zsarolásnak a választókkal szemben, hogy hol nyíltan, hol burkoltan arról beszélnek, hogy csak kormánypárti irányítású település járhat igazán jól a következő öt évben?

Egyáltalán nem, de nem is erről van szó. Ha pontosan akarunk fogalmazni, akkor a tervek szerint az európai uniós források több mint 60 százalékát gazdaságfejlesztésre kívánjuk költeni. Ezt csak úgy tudjuk megtenni, ha ebben az önkormányzatok partnerek lesznek, mert ellenkező esetben a kis- és közepes vállalkozói szektor nem tudja lehívni a pénzeket. Nem önmagában arról van szó, hogy munkahelyeket kell teremteni, hanem hosszú távra szóló álláshelyekre van szükség.

2010–14 között az ellenzék mindenre nemet mondott, még akkor is, ha ez önsorsrontó volt. Jó példa erre a bankadó, a rezsicsökkentés és a gyed-extra. Most is arról beszélnek, hogy azért kell őket támogatni, hogy ellenpólust képezzenek a Fidesz túlhatalmával szemben. Ha valaki csak arra akarja használni a helyhatóságokat, hogy ellenzéki politikai végvárakat építsen, azzal nehéz lesz együttműködni. Mindenki arra szavaz, akire akar, de ha ellenzéki csatatérré akarja változtatni a települését, akkor hajrá!

Kósa Lajos az új Nagyerdei Stadion alapkőletételén tavaly áprilisbanForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Szegeden nincs új stadion.

Viszont van lézerközpont. Ezt amúgy a szegediek politikai döntése nem befolyásolta, és a pénzt is a kormány teremtette elő. A lézerközpont árából négy stadiont lehetett volna építeni.

Lát elég forrást az önkormányzatoknál, amivel az uniós beruházásokat révbe lehet juttatni?

Az önkormányzatok adósságfelszámolása miatt lesz elég forrás a helyhatóságoknál. Sokan nem számítottak arra, hogy a kormány kiszabadítja az adósságcsapdából az országot. A következő lépés annak az 1,3 millió devizahiteles helyzetének a rendezése lesz, akiket a szocik csaltak be ebbe a csapdába.

Ez mikorra lesz meg?

Jövő év elejétől a törvény alapján elkezdődik a szerződések felülvizsgálata. Az embereknek el kell menniük a bankjaikhoz, hogy értelmezzék a korábban megkötött szerződéseket. Ezt követően ki kell számolni, hogy egyénenként mennyi jár vissza, így tavasztól kezdve akár 50 százalékkal is csökkenhet a törlesztőrészlet.

Mi lesz a végtörlesztőkkel?

Természetesen nekik is jár vissza pénz, mégpedig az az összeg, ami a szerződés megkötése és a végtörlesztés időpontja között tisztességtelenül lett felszámítva. Ebben az esetben a végtörlesztőnek is fel kell keresnie azt a pénzintézetet, amelyikkel korábban kapcsolatban volt. A számítások során jogsegélyszolgálatot is igénybe lehet majd venni.

Kósa Lajos a párt választási nagygyűlésén GyöngyösönForrás: MTI/Komka Péter

Látott valamilyen hatástanulmányt az adósmentésről?

Igen három-négy köbméternyi tanulmányt láttam pró és kontra. Olyanok ezek, mint a rabbi tanácsai, nem kerül semmibe, ha pedig megdöglik a ló, akkor a rabbi elmondhatja, hogy még mennyi jó tanácsa lett volna. Ezeknek a modelleknek a magyarázóereje gyenge, mivel az elmúlt öt évben a legbiztonságosabbnak gondolt eszközök is bedőltek. Magyarország esetében is többen összeomlást jósoltak, mégis sikerült kikerülni a túlzottdeficit-eljárásból és az adósságcsapdából.

Elemzői vélemények szerint a közeljövőben akár 300 alá, de 330 forint fölé is emelkedhet az euróárfolyam. Mi az igazság?

Az euróárfolyam 1 és 1000 forint közé fog esni. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy többek között az ukrán válság hatása miatt is kiszámíthatatlan a helyzet. A lényeg, hogy jó legyen az árfolyam. Sem a magyar, sem az európai közeg nincsen hozzászokva ahhoz, hogy valaki viszonylag érthetően kifejtse a véleményét. Amit a 2010-es választás után Szijjártó Péterrel együtt elmondtunk, az szóról szóra igaz lett. Borzasztó nehéz helyzetben voltunk, Görögország szintjéről indultunk, és kifejtettük azt is, hogy a válságkezelés során a gazdasági alkotmányosság határát fogjuk súrolni.

A két tavaszi ellenzéki vereséget követően nem számít meglepetésre a helyhatósági választásonForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Azzal, hogy átvette a honvédelmi bizottság irányítását, felröppent a folyosói pletyka, hogy az önkormányzati választások után honvédelmi miniszter lesz. Valóban szóba került a neve?

Természetesen ez egy legenda. Az ember nem foglalkozik ezzel, és mindenki megnyugtatására közlöm, nem szeretnék honvédelmi miniszter lenni. A legvágyottabb politikusi pozíció az EU halászati-tengerjogi magyar delegációjának a vezetése. Azért lettem ennek a bizottságnak a vezetője, mert a rendészettel is foglalkozik, ami az önkormányzati kérdésekhez kapcsolódik.

Hány közműszolgáltató lesz Magyarországon?

Különféle ágazatok vannak, így nem szabad összekeverni a vízközmű-szolgáltatást a szemétszállítással. Először Debrecenben jött létre egy holding, amiben elkülönült jogi személyek bonyolítják le a szolgáltatásokat. Magyarországon jelenleg 10-15 vízközmű-szolgáltató cégnek lenne létjogosultsága. A távfűtés esetében sem lehet a különféle rendszereket összevonni, így a debreceni és a miskolci egyesítése sem járható út. A hulladékszállításban is tarka rendszert kell kiépíteni, mert csak az felel meg a kistelepülések igényeinek.