Itt minden valamirevaló oligarchának megvan a maga pártja

Ács László, Zöldek Pártja
Vágólapra másolva!
Igáslóhoz, pónihoz hasonlítja a főpolgármester-jelölti mezőny szereplőit Ács László, aki maga is szívesen "ágaskodna, nyerítene" a rajtvonalnál, de erről lecsúszott, mert nem tudott elég ajánlást gyűjteni. Ezért a szabadkőműveseket okolja, de nem csügged: hirtelen támadt szabadidejében szívesen újjászervezné például a baloldalt. A Zöldek Pártja elnökétől azt is megtudtuk, hogy Tarlós István született második ember, de annak első osztályú.
Vágólapra másolva!

- Pamfletjében alaposan kiosztotta a főpolgármester-jelölteket, igáslóhoz, musztánghoz, pónihoz hasonlítva őket, miközben – velük szemben - Ön még a jelöltséghez szükséges ajánlást sem tudta összeszedni. Nem kapott bírálatokat, hogy ehhez képest magas lóról beszél?

Egy francia mondás szerint az is meg tudja állapítani, hogy egy tojás záp, aki annál nem tud különbet tojni. A lovas tematikát pedig az egyesült baloldal jelöltje, Falus Ferenc vitte be a köztudatba, miszerint ő egy nem túl okos, de legalább unalmas ló. Jellemző tulajdonságaik alapján ezért azonosítottam a többi versenyzőt is lóval, az esélyegyenlőség szellemében. Szebb lett volna, ha magam is ott fújtatnék nyerítenék, ágaskodnék a rajtvonalnál a többi ló társaságában, de valakik időt, pénzt és fáradságot nem kímélve dolgoznak az ellehetetlenítésünkön.

Ács László, a Zöldek Pártjának elnöke nem tudta összeszedni a főpolgármester-jelöltséghez szükséges 5000 érvényes aláírást Forrás: Zöldek Pártja

- Mintha a főpolgármester-jelölti mezőnyből Bokros Lajost tartaná esélyesnek Tarlós István ellenfeleként. Ön szerint visszalép a javára valamelyik ellenzéki jelölt?

Az lenne csak a betyárvilág, ha ő nyerne! Belülről látva az erőviszonyokat, a baloldal nem akar nyerni. Az, hogy valamelyik jelölt visszalép-e, nem rajta, hanem azokon múlik, akik a háttérben keverik a kártyát. Itt minden valamirevaló oligarchának megvan a maga pártja. A falkavezér Simicskáé a Fidesz, a többieket inkább nem azonosítom, kár lenne értük. A jobbikos jelölt versenyen kívül indul, ő nyilván nem lép vissza, az LMP-s jelöltnek a baloldalt kell megosztani, Magyar György pedig már az elején bejelentette, hogy nézetei 90 százalékban egyeznek Bokroséval, ezért hajlandó visszalépni. A liberálisok jelöltjét komolyabb szakembernek tartom Bokrosnál, de nincs akkora ismertsége és karizmája.

- Tisztázzuk: most, hogy ön nem indul, kit támogatnak majd a hívei?

- Az egyetlen független jelölt, Magyar György javára léptem vissza, az pedig, hogy ő kinek a javára teszi meg ugyanezt - ha egyáltalán -, az majd csak a véghajrában dől el.

- Mi a tétje 2014-ben az önkormányzati választásnak Budapesten?

Az, hogy nyilvánvalóvá válik a rendszerváltó baloldal teljes megsemmisülése, vagy húzzák még négy évig. A tavaszi országgyűlési választásokra készített plakátot azért nem ragasztottam ki, mert tudtam, hogy Mesterházy Attila egy parafenomén az utána következőkhöz képest. Az első esetben rám hárul az a történelmi feladat, hogy megszervezzem az új baloldalt, de tőlem fogadnák el utoljára a segítséget.

A tavasszal, az országgyűlési választások idején az utcákon végül meg nem jelent mesterházys kampányplakát Forrás: Zöldek Pártja

- Mit tart Tarlós István legnagyobb erényének, illetve gyengéjének?

Tarlós érdemekben dús, szeretnivaló figura. Mikor a 2006-os főpolgármester-jelölti castingon még öt jelöltből kívánta kiválasztani a Fidesz az igazit, megnyugtattam őt, hogy a többieknek esélyük sincs, hiszen ő az egyetlen, aki alacsonyabb Viktornál. Talán a legnagyobb hibája, ami inkább adottság, hogy született második ember, annak viszont első osztályú.

- Gondolkodott már saját kudarca okain: kevés pénze volt reklámra, rossz volt a kampányüzenet, vagy összeesküdtek a szabadkőművesek?

A szabadkőművesekkel ráhibázott!

- Ne mondja, már itt is?

Lesz hozzájuk pár keresetlen szavam, ha elkapom a grabancukat. Komolyra fordítva a szót: akinek sok pénze van, az politikai hatalmat akar, aki pedig csóróként felmászott a politika uborkafájára, az a földi javakban akar dúskálni, de nagyon. Lehettem volna annak idején miniszter, ÁVÜ-vezér vagy tévéelnök.

- Ehhez képest?

A semmiből felépítettem négy piacvezető céget, volt két bankom és számtalan átlagos méretű cégem. Aztán mindent elvettek tőlem. Közben kaptam a pofonokat, és figyelmeztettek, hogy ne ellenkezzek, mert mögöttük áll a legizmosabb maffia, az állam. Kevés a pénzem, a kampányüzenetek radikálisak, ezért megosztóak. Ha csak tizedannyi pénzem lett volna a kampányokra, mint amennyit láthatatlan kezek az ellehetetlenítésünkre költöttek, most nem itt tartanék.

- Azt nem tudom megbecsülni, hogy hol tartana, de az EP-választás előtt új fogalmat alkotott, a Trianon-túlélőket, a tavaszi parlamenti voksolás idején pedig háromszemű Orbán Viktorral tiltakozott az atommutyi ellen. Ki találta ki ezeket?

A jobbikosok kisajátították a történelmi Magyarország jelképét, a magyarság tragédiáját pedig nemzeti, etnikai alapon értelmezik, ami nacionalista, sőt rasszista megközelítést jelent. Én viszont az egyéni és a kollektív emberi jogok alapján értelmezem a magyarság kárigényét, határokon innen és túl. Mivel nincs pénzünk kreatívokra, így valamennyi plakát az én szellemi termékem.

Ács László tavasszal, pártja aktivistái körében: akkor nem sikerült, és most ősszel sem, de a pártelnök nem csügged Forrás: Zöldek Pártja

- Ön volt a pártja egyetlen jelöltje az egész országban az önkormányzati választáson. Ez a hajó is elment, mit csinálnak most 4-5 évig?

Akiknek nem tetszenek a plakátjaim, jobb, ha becsukott szemmel jár a következő 4-5 évben, mert imázsépítő plakátokkal fogom terhelni a városképet.

- Csak hogy tudjuk, mit veszítettünk: megválasztása esetén mi lett volna az első intézkedése főpolgármesterként?

Első főpolgármesteri intézkedésem egy általános, százszázalékos fizetésemelés lett volna. Százezer nettó körül keresnek a pedagógusok, de van interaktív tábla. Ha a rendőr megfog egy bűnözőt, és kiderül róla, hogy valami politikus retyerutyája, még neki lesz baja. A tűzoltóknak a nevüket is megvonták. De sorolhatnám az orvosokat, az egészségügyi dolgozókat, vagy éppenséggel az állami, vagy az önkormányzati alkalmazottakat. Budapestet idegenforgalmi központtá fejleszteném, új szállodákat és múzeumokat nyitnék, átadva a Nagykörúton belüli részt a külföldieknek. Visszavásárolnék mindent, amit Demszky elherdált.

- Mit tenne a hajléktalanokkal, a 3-as metróval vagy a BKV finanszírozásának problémájával?

Hajléktalant, koldust nem tűrnék a Nagykörúton belül. A hármas metrót nem felújításnak nevezett gányolással, hanem újjáépítéssel, új szerelvényekkel kell átadni. A nemzeti jövedelem felét a főváros termeli, melyet a kormány elvon, úgyhogy itt a lehetőség, hogy az állam valamicskét törlesszen. A BKV nem a saját gyönyörűségére fuvaroz napi sok százezer embert, hanem hogy azok eljussanak adóköteles jövedelmet termelni.

- Mindig lelkesen kampányoltak a közélet megtisztításáért, de a Zöldek Pártja is gyanúba keveredett a tavaszi aláírás-másolási botrányban. Azóta tisztázták magukat?

Ebben az ügyben soha semmilyen hatóság nem keresett meg.