Baltával rontott unokájára a dühöngő nagypapa

Vágólapra másolva!
Baltával ütötte fejbe saját unokáját egy férfi Keszthelyen. A dühöngő nagypapa többször is lesújtott, nem tudni, miért. 
Vágólapra másolva!

Életveszélyesen megsérült az a 14 éves fiú, akit saját nagyapja ütött fejbe többször is egy baltával kedden – mondta az Origónak a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Nothoff Ingrid hozzátette: a fiú éppen a számítógépe előtt ült, amikor a nagyszülő rátámadt. A gyermek menekülni kezdett és végül a fürdőszobába bújt, az ajtót pedig magára zárta.

A fegyver Police.hu

Akkor jött ki a fürdőből, amikor lecsendesedett a ház. Közben a nagymamája is hazatért és a szomszédtól kértek segítséget. A szomszédasszony értesítette a mentőket és a rendőröket. A fiút életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, ám azóta már jobban van. A rendőröknek a 61 éves férfi és unokája is azt mondta, hogy a támadásnak semmilyen előzménye sem volt. Jóban voltak, nem volt köztük konfliktus.

Az Origo úgy tudja, hogy a nagyszülők már egy ideje elváltak, de egy háztartásban éltek. Az emeleten a nagymama és a fiú, a földszinten pedig a nagypapa lakott. A nagymama egyben a gyermek gyámja is.