Nem vagyok bosszúálló, de rendet szeretnék

Juhász Péter V. kerületi polgármester-jelölt ad interjút
Juhász Péter V. kerületi polgármester-jelölt ad interjút 2014. szeptember 23-án
Vágólapra másolva!
Jók az esélyei a győzelemre az V. kerületben Juhász Péternek, az Együtt-PM társelnökének. Az ellenzéki összefogás polgármesterjelöltje szerint ezért próbálják őt lejáratni. A vádakat visszautasította, és közölte: ha kell, vizeletmintát is ad. Győzelme esetén első dolga lesz az elszámoltatás, és a mutyik visszaszorítása, ezzel milliárdokat spórolna. A kerületben a demokratikus működés mintaprogramját valósítaná meg.
Vágólapra másolva!

Mielőtt leül, megmotozhatjuk? Van a zsebében drog vagy egy adótartozással terhelt fantomcég?

A putyini gyakorlatot veszi át az Orbán-kormány és a Fidesz is: valamilyen, amúgy a Fidesz, a CÖF és kormánypárti önkormányzat által is pénzelt nevenincs propagandalapban feldobnak egy álhírt, majd úgy csinálnak, mintha valódi lenne, és szajkózzák. Ráadásul az állítólagos vagy vélt céges ügyeimet ezekben az álhírekben egy olyan cikkszerző kéri rajtam számon, akit tavaly a bíróság jogerősen eltiltott öt évre attól, hogy bármilyen cégben ügyvezető vagy tisztségviselő legyen.

Emiatt fájjon az ő feje, de az öné fájhat ez ügyben valami miatt?

Nincs valóságalapjuk ezeknek az állításoknak. Nyugodtan megmotozhat, sőt vizeletmintát is szívesen adok, semmi takargatnivalóm nincs. Emiatt és más, a kampányban elhangzott, engem rágalmazó állítások miatt az időm egy részét az viszi el, hogy polgári peres eljárásokat indítsak.

Juhász Péter állítja, hogy nincs alapjuk az őt érő támadásoknak, rágalmaknak Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nemcsak emiatt mozgalmas az V. kerületi kampány: alpolgármestert és utódjelöltet is cserélt Rogán Antal, miközben az ellenzéki kihívó személye sem tűnt mindig egyértelműnek…

Valóban, sokáig Puskás András alpolgármester indulása tűnt biztosnak, de őt végül kimentették szorult helyzetéből. Amit egyébként nemcsak a nehezen magyarázható százmilliós ingatlanvagyona okozott, hanem az is, hogy az önkormányzat gazdálkodását érintően vesztegetés gyanújával nyomozás folyik. Puskás egyelőre felfelé bukott, de ha egy hajszálnyit is lehet még hinni az igazságszolgáltatás függetlenségében, ez a helyzet csak átmeneti.

A hirtelen helyébe lépett Szentgyörgyvölgyi Péterrel szemben mekkora esélye van bevenni a Rogán nyolc éve alatt bevehetetlen fideszes fellegvárként elkönyvelt Belvárost?

Az V. kerület sokáig, a közelmúltig is nyerhetetlennek tűnt a baloldali ellenzék számára, ám különösen az utóbbi hetekben változást érzek. Egyre többen mondják nekem a helyiek, de politológusok, szakemberek is, hogy „Péter, tényleg van esélyed!” Én eddig is úgy álltam hozzá, hogy van esélyem a győzelemre - máshogy nem is lehet -, de az utóbbi hetek összehangolt, intenzív támadássorozata is ezt jelzi. Nem áll rendelkezésemre helyi közvélemény-kutatás, de szerintem a Fidesz számai azt mutathatják, hogy hajszálon múlhat a választás, ha már most meg nem előztem Szentgyörgyvölgyit. Különben nem fektetnének ennyi energiát abba, hogy rágalmazzanak, drogosnak, csalónak beállítva.

Az V. kerület sokáig bevehetetlennek tűnt a baloldal számára, de most van esély Fotó: Szabó Gábor - Origo

A választókkal beszélgetve is az a benyomása, hogy jók az esélyei?

A kitelepüléseken és a személyes bejárásokon azt tapasztalom, hogy a Fidesz lejárató propagandájával nem lehet mindenkit megvezetni. Sokan vannak, akikhez becsöngetek, és továbbküldenek azzal: minket már nem kell meggyőzni, magára szavazunk, menjen tovább.

Polgármesteri programját mintának tekinti, amelyet átvehetnének más önkormányzatok, városok is. Miért?

A program mintaadó elemei más mellett az átláthatóság növelése, a helyi közösségek minél szélesebb körű bevonása a döntéshozatalba, továbbá a helyi propagandalapok objektív médiává formálása. Ezek mind a demokratikus értékeket erősítő lépések. Így működik a demokrácia, nem bánnám, ha minél több önkormányzat átvenné ezeket.

Elszámoltatást ígér Juhász a kerületben, de nem politikai boszorkányüldözést Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ilyen lehet a mutyibiztos, vagyis a közpénzfelhasználás felett őrködő átláthatósági biztos intézménye is, akinek Horváth Andrást, a NAV-botrány kirobbantóját nevezné ki?

Pontosan, ez fővárosi szinten például Falus Ferenc főpolgármester-jelölt programjában szerepel is. Ez sem Belváros-specifikus történet, hanem országos: egymást érik a mutyigyanús, túlárazott, felesleges megbízások, beruházások, a csókosok helyzetbe hozása, a pályáztatás mellőzése. Ez pedig csak az egyik rossz. A másik, hogy annál az önkormányzatnál vagy városnál, ahol az ilyen mutyik kötik le a vezetés energiáinak nagy részét, nemcsak pénz, idő sem marad azokra a célokra, amelyeket a helyiek érdekében meg lehetne valósítani.

Mi lenne az első intézkedése polgármesterként, ha megválasztják?

Az elszámoltatást tartom a legfontosabbnak.

Ezzel az utóbbi időben kormányok, sőt önkormányzatok is próbálkoztak, gyakran erős politikai meghatározottsággal, így az elszámoltatás eléggé lejáratódott, nem?

Ha nem politikai boszorkányüldözésre használják, akkor hasznos. Méghozzá nemcsak a közélet megtisztítása miatt, hanem anyagi okokból is akár. Könnyen lehet ugyanis, hogy bizonyos összegeket lehet jogi úton visszaszerezni. Az V. kerületben az elmúlt nyolc évben ezres nagyságrendben adtak el ingatlanokat, és én nem találtam olyat köztük, amely a piaci értéke felénél többért kelt volna el. A Szentgyörgyvölgyi Péter által 19 millióért, kamatmentes hitelre megvett önkormányzati lakást eredetileg 33 millióra értékelték, és még ennél is többet érhet. Egy Arany János utcai étterem üzlethelyiségét négyzetméterenként 180 ezerért adták el, ami egy újpalotai panel árszintjének felel meg. Nem vagyok bosszúálló, de rendet szeretnék.

A polgármesterjelölt állítja, hogy ő nem bosszúálló, de rendet szeretne a Belvárosban Fotó: Szabó Gábor - Origo

A rendpártiság nem a jobboldal politikai üzenete?

Nem vagyok rendpárti sem. Abban hiszek, hogy a törvények legyenek emberbarátak, sőt minél több szabály kialakításába vonjuk be azokat, akiket majd érint, de ha már megegyeztünk valamiben, azt tartsuk és tartassuk is be.

Gyakran Potemkin-faluként emlegeti a Belvárost. Miért, hiszen milliárdokat költenek beruházásokra, fejlesztésre?

Éppen ez az! Látványberuházásokról beszélhetünk: a Belváros főutcája ugyan csillog-villog, de esős, havas időben használhatatlan: életveszély rámenni, úgy csúszik. Sok ház homlokzatát gyönyörűen felújították ugyan, de belül pusztul, rohad az épület. A látványos külsőségek mögött lassan élhetetlenné válik a kerület: ezrek költöztek ki a Belvárosból, mert a kerületben pont azok nem igazán találják a helyüket, akik itt élnek. A Belváros leginkább a turistákat, az idegenforgalmat szolgálja ki, pénzügyi központ, rengeteg az irodaház, de alig van bolt, cipész, posta, zöldfelület, játszótér. Gyerekkel, családdal nem igazán otthonos itt.

Sokkal otthonosabbá, élhetőbbé tenné a Belvárost, amely most Potemkin-falu Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mitől lenne más?

A célom az, hogy a lakókat kiszolgáló szolgáltatások ne szoruljanak ki a kerületből. Ezért kértem fel a Graphisoft-alapító Bojár Gábort, hogy segítsen majd vállalkozásösztönzési kérdésekben. Akár startup cégekkel, akár a Hoffmann Rózsa-irányvonal mellett igencsak kívánatos alternatív oktatási intézményekkel is megtölthetnénk a százszámra üresen álló önkormányzati ingatlanokat. De az itt élők nemcsak emiatt érezhetnék úgy, hogy számítanak ők maguk és a véleményük, de azért is, mert bevezetnénk a képviseleti költségvetést. Adott esetben a helyi közösség beleszólhat abba, hogy óvodát, játszóteret vagy nyugdíjasotthont szeretnének építtetni a büdzsében rendelkezésre álló pénzből.

Miből lenne a jelenleginél több pénz a Belváros kasszájában?

A fővárosi önkormányzat mintegy 300 milliárdos költségvetéséhez képest az V. kerület most sem áll rosszul a maga 25 milliárdos büdzséjével, de ez forrásbevonás nélkül is tudna jóval több lenni. A korrupció és a mutyi lehetőségét kizáró, átlátható gazdálkodással önmagában leszoríthatók a költségek akár 40 százalékkal is. Vagyis több pénz jutna a nyugdíjasok megsegítésére, a szociális támogatások emelésére vagy az olyan, valóban érdemi rezsicsökkentésre, mint a nyílászárók cseréje vagy a társasházak külső hőszigetelése.

A demokrácia mintaszigetét építené fel az V. kerületben Juhász Péter Fotó: Szabó Gábor - Origo

Látjuk a Belvárost Rogán Antal nyolcévnyi polgármestersége után, de mire számítsunk majd a Juhász-éra végén?

Remélem, hogy már az első két évben elérem, hogy Magyarország ráeszmél, lehet így is, így néz ki a demokratikus működés, ennyi mindent meg lehet valósítani, ha nem lop valaki.

Feljelentés és viszonválaszok

Juhász Péter ügyészségi feljelentést tett csütörtökön kötelezettségszegés, csalás és hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettesek ellen, mondván: Szentgyörgyvölgyi Péter feltehetően áron alul vásárolta meg lakását az önkormányzattól. Közölte: a piaci szakértők szerint akár 60 millió forintot érő lakást az önkormányzat 33,6 millióra értékelte, majd ezt 25 millióra csökkentette, és ezen összeg háromnegyedéért adta el végül. Az önkormányzat szerint Juhász vádjaiból egy szó sem igaz, a lakást pedig az eladás előtt igazságügyi értékbecslő becsülte fel. Arra viszont nem tértek ki, mi indokolta az "árleszállítást".
Eközben a Fidesz-frakció is kiadott egy közleményt, amelyben emlékeztetnek, hogy sajtóhírek szerint Juhász Péter kampányát Hagyó Miklós volt üzlet- és munkatársai segítik. Azt írták: az Együtt-PM azzal a Hajnal Zsolttal dolgozik együtt, akinek cége a Hagyó-per egyik érintettje. Juhász az Origónak erre úgy reagált: ez újabb durva csúsztatás, hiszen Hajnal - akinek cége valóban a kampánykiadványát szerkesztette - csak tanú volt a Hagyó-perben, és a Fidesz állításai miatt perre készül.

Visszautasítja Juhász szavait a PestiSrácok.hu

Alaptalanul sértegeti a PestiSrácok.hu-t az Origónak adott interjúban Juhász Péter, az ellenzéki összefogás V. kerületi képviselőjelöltje - reagált a portált amúgy meg sem nevező írás megjelenése után Huth Gergely, a PestiSárcok.hu felelős szerkesztője és kiadójának vezetője. Huth jelezte: portáljuk oknyomozó cikksorozatban foglalkozott a politikussal, állításaikért helytállnak. Visszautasítják Juhász "propagandalap" minősítését, ráadásul szerintük nem igaz a polgármesterjelölt azon állítása sem, hogy a portált a CÖF vagy az V. kerület pénzelné, noha – tette hozzá Huth – a parlamenti Fidesz-frakció fizet a kiadó más jellegű munkáiért. Huth elismerte Juhász azon állítását, miszerint őt, mint a Juhásszal foglalkozó cikk szerzőjét a bíróság öt évre eltiltotta attól, hogy cégben vezető tisztségviselő legyen, de állította, hogy ez az ügy senkinek nem okozott kárt, csupán a családi kft.-je körüli adminisztrációs hibával függ össze és a döntés ellen jogorvoslattal élt.