Vizoviczki azért fizetett milliókat, mert zsarolták a rendőrök?

Vágólapra másolva!
Minden részletre kiterjedő beismerő vallomást tett a rendőri korrupciós ügy fő vádlottja, az éjszaka császárának nevezett Vizoviczki László. Elismerte, megvesztegette a BRFK és az NNI főrendőreit, de állítása szerint azért, mert zsarolták. 
Vágólapra másolva!

Vizoviczki László összesen tizenöt alkalommal tett gyanúsítottként vallomást. Lényegében elismerte, hogy biztonsági főnökén, Varga Istvánon keresztül megvesztegetett rendőröket, alkalmanként a konkurens szórakozóhelyekre küldte a nekik dolgozó rendőröket, sőt, az is megtörtént, hogy bűnügyi adatokhoz jutott hozzá.

Ugyanakkor alapvetően áldozatnak tartja magát, mivel az ügyben megvádolt főrendőrök állítása szerint zsarolták, így nem volt más választása, mint hogy kifizesse nekik a milliókat. Ennek fejében – ha már zsarolták – kérte őket, hogy segítsenek „bűncselekmények, szabálytalanságok felderítésében” – számol be a pestisracok.hu.

Ami nélkül nem megy

Vizoviczki azt az éjszakai életben közkeletű vélekedést is a védelmében hozta fel, hogy mind a mai napig nem lehet hatósági védelem nélkül éjszakai szórakozóhelyet üzemeltetni. Konkurensei szerint azonban ő ezzel a rendőri védelemmel egy idő után visszaélt, és az is feltűnő lett, hogy míg más szórakozóhelyeket a hatóságok állandóan vegzáltak, Vizó helyeire nem mentek ellenőrizni.

Megúszni a védelmi pénzt

Az egyik vallomásában Vizoviczki felvázolta, hogy Varga István miként állította szolgálatukba a belvárosi szórakozóhelyeik környezetében járőröző rendőröket. Erre egyébként szerinte azért volt szükség, mert az 1990-es évek közepétől egyre több bűnöző szedett a belvárosban védelmi pénzeket, akiknek állítása szerint kezdetben 1,5 millió forintot fizetett nekik havonta, majd 2009 tavaszáig már ötmillió forintot.

Köztudomású volt az is a belvárosi éjszakai életben, hogy a legtöbb lehúzós, túlszámlázós vendéglátóhely Vizoviczki László érdekeltségébe tartozott. Vizoviczki László tulajdonképpen elismerte, hogy ezeken a helyeken a külföldi vendégeket karhatalmi segítséggel kényszerítették a horribilis számlák kifizetésére.

A szolgáltatásért pedig természetesen fizettek a rendőröknek.