Lóháton gyógyulnak

2014.09.30. 12:59

Fogyatékkal élő gyerekek versenyeznek lóháton, vidámak, nevetnek, közben egy szomorú DJ érfelvágós zenei hátteret ad, és néhány ló ledoktorál. Kutya és filmes stáb is van, néhány delfin kellene még, és akkor Hollywood letérdelne Fót előtt.

Nem tudom, szoktak-e izgulni a lovak, ezek itt előttem flegmán ácsorognak, és egykedvűen néznek azzal a szép nagy szemükkel. Az egyik mintha vigyorogna is, pedig hamarosan vizsgáznia kell, több év tanulás végére pontot téve. Ez tulajdonképpen a doktori cím megvédése, aki jól teljesít, terápiás ló lehet, sérült, fogyatékkal élő gyermekek rehabilitációjában vehet részt. Fóton vagyunk, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Magyar Lovasterápia Szövetség lovas központjában, ahol péntektől vasárnapig nemzetközi és hazai díjlovas és terápiás versenyeket rendeznek.

Kakaskodásnak semmi helye

Vizsga. Drukk nincs. - Kattintson a képre, galéria nyílik!
Fotó: Polyák Attila - Origo

Ezek előtt van a vizsga, ami hivatalosan a kondícióvizsgálattal kezdődik. Sajnálatomra a lovaknak nem kell fekvőtámaszokat nyomniuk, se kötélre mászniuk, szigorú ítészeik, a lovasterápia szövetség szakértői csak arról győződnek meg, hogy egészségesek-e, aztán megnézik, hogy megy az engedelmesség nyereg alatt. Figyelik azt is, hogy a négylábú terapeuták mennyire együttműködőek. Az sem mindegy, hogyan viszonyulnak a többi lóhoz, kakaskodásnak semmi helye, mert időnként egyszerre több hátas is együtt dolgozik majd, el kell viselniük egymást.

A vizsgázóknak engedelmességi, ügyességi feladatokat is végre kell hajtaniuk. Mindezt úgy, hogy orvul vizet spriccelnek rájuk, zörgős fóliát tesznek a hátukra, lufit engednek el mellettük, kutyát visznek a közelükbe, akadályokon vezetik át őket – csoda, hogy nem kapnak sírógörcsöt. A vizsgabiztosok labdát dobálnak át fölöttük, talicskát tolnak el, léggömböt pukkantanak, esernyőt nyitnak ki mellettük, de a lovak csak ballagnak engedelmesen, nincs egy zokszavuk sem. Szerintem civilben gyakorló buddhisták lehetnek.

 

Tanár úr, én készültem

Igen, tudom, a végén meghajlás - Kattintson a képre, galéria nyílik!Fotó: Polyák Attila - Origo

A doktori védéseket megtekintő emberek viszont izgulnak, néhány mosoly e percekben nem tűnik őszintének. Az egyik ló – a nevére nem emlékszem, mert elfelejtünk bemutatkozni – többször is elvét egy domború pallót, amin át kéne mennie. Megy helyette mellette, a füvön, szerintem igaza van. Karinthy hőse is lehetne: „Na, kezdje elölről, Bauer, maga szerencsétlen. Kérem, tanár úr, én készültem. Tudtam, de elfelejtettem. Ne feleseljen Bauer, mert magának felelnie kell, mert maga Dániából négyesre áll, és az intőkonferencia már össze is ült.” Végül sikerül a feladat, a vizsga is, nekem meg a Tanár úr kérem-ről eszembe jut, hogy itt bizony nincsen egyetlen férfi sem a lovak körül sürgölődők között.  

A mének balhésak lehetnek

Ha nagy leszek, versenyló leszek - Kattintson a képre, galéria nyílik!Fotó: Polyák Attila - Origo

Milyen szempont alapján választ az ember terápiás lovat? Gondolom, az a legfőbb, hogy nyugodt legyen – kérdezem Bozori Gabriellát, a Magyar Lovasterápia Szövetség ügyvezető alelnökét. – Igen, ez is fontos –  válaszolja –, alapvetően öt szempontnak kell megfelelniük. Fontos az életkor (legyen a ló öt évnél idősebb), az ivar (csak heréltek és kancák jöhetnek szóba, mert a mének balhésak lehetnek). Fontos még a jó mozgás, a méret (az a jó, ha egy terápiás központnak különböző méretű lovai vannak), a vérmérséklet és munkakedv. Megtudom azt is, hogy a vizsgarendszert ők állították össze, és hogy általában kisebb termetű lovakkal dolgoznak, például haflingiakkal, fjord pónikkal.

Körünkben tisztelhetjük Frodót, Bozori Gabriella kutyáját is, neki kellett volna a jelenlétével szívrohamot okoznia a lovaknak. Ha azok buddhisták, akkor Frodó minimum taoista. Ne vesszünk el a vallásokban, a lényeg: ő is egy nyugodt valaki, csak akkor morog, ha az ember nem vakarja elég meggyőzően a füle tövét.

A szövetség gyökerei a kilencvenes évekig nyúlnak vissza, amikor a gyermekmentő szolgálatnál a legkülönbözőbb problémák orvoslásának reményében egyre több család és gyermekintézmény érdeklődött lovasterápia iránt. Ilyen szakember akkor még nem volt az országban, ezért az első lovasterápiás tanfolyamot angol szakemberek tartották 1997-ben.

Miss Marple nincs itt

A lovasterápiás verseny megnyitójára még várni kell, ezért átnézünk a díjlovagló parasport bajnokságra. A díjlovaglás már a cilinderes-frakkos világ, az egyik versenyző például szakasztott úgy néz ki, mint egy angol főrend. Pad nincsen a közelben, de odaképzelem Miss Marple-t, amint kedvesen rám mosolyog, miközben teát kortyol egy 1805-ben gyártott Wedgwood csészéből.  

Itt már szpíker is van, így végre csemegézni lehet a lónevekben. Van itt például Humbi, Csárdás és Sába. Utóbbi a kedvencem, nem azért, mert a névadójával ellentétben fehér (hivatalosan szürke), nem is azért, mert szőrös, mint a királynő volt, hanem azért, mert 24 éves, ami már erősen a nyugdíjas évek lóéknál. Ezt a laikus nem látja rajta, vígan ropogtatja az ajándékba kapott répát, és akkorát nyerít a fülemtől húsz centire, hogy majdnem elájulok.

Mindenki őszintén mosolyog, pedig ilyen párbeszédek hangzanak el: – Le kéne szállnod a lóról, hogy kicsit megjárassuk futószáron. – Nem jó, mert akkor nem tudok visszaülni.

Elengedett kézzel

Versenyhelyzet - Kattintson a képre, galéria nyílik!Forrás: Fotó: Polyák Attila - Origo

Kezdődik a lovasterápiás verseny, itt sérült, a terápia segítségével fejlődő gyerekek mutatják be a tudásukat. Bemondják, hogy három nap alatt 168 versenyző indul, remélem, a lovak ezt nem hallják. Itt ugyanis egy-egy ló több indulót is kiszolgál.

Mindenkinek jó a kedve, egyedül a háttérként szóló muzsika szomorú, a zenés ember szerintem tegnap szakított a menyasszonyával, és most csúnyán másnapos. Egyszerre több ringben zajlik a verseny, a nagyobbak díjlovaglós feladatokat mutatnak be, a kicsik ügyességi gyakorlatokat. Például elengedett kézzel a lovon ülve egy-egy hulahopp karikát pörgetve tesznek meg néhány métert, vagy éppen a törzsük körül gurítanak labdát, eltartott kézzel pohár vizet egyensúlyoznak.

Utolsó verseny 

Itt is van szpíker, a nyolcéves Görög Szófia külön dicséretet kap, mert a haja úgy van befonva, mint a ló, Dani szőre. És tényleg: nem csak a gyerekek csinosak, a lovacskák is, szemlátomást hosszasan cicomázták őket a nagy megmérettetés előtt. Szofi óvodába járt, onnan vitték őket lovasterápiára. A kislánynak az édesanyja szerint az edzések hatására javult az egyensúlya, nagyobb lett a bátorsága, nőtt a magabiztossága. Most viszont iskolába megy, ezért elméletileg vége a lovas foglalkozásoknak. Ezért is mondja Szofi a videónkban, hogy ez az utolsó versenye. Egyébként nem volt könnyű a kezdet – meséli az anyukája –, Szofi több mint egy évig fel sem mert ülni a lóra, aztán egyszer csak megszerette. Most már szinte olyan lovas mutatványokat tud csinálni, mint egy egészséges gyerek. Nagyon szeret a foglalkozásokra járni, és megjött az önbizalma is. El is veszi a riporter nénitől a mikrofont, úgy nyilatkozik.

Ne prüszkölj!

Trénere, Szüle Eszter (lovasterapeuta és gyógypedagógus) elmeséli a barátkozás évét: az volt a baj, hogy az első ló prüszkölt egyet, amitől a kislány annyira megijedt, hogy másik lovat kellett neki keresni. És akkor nem beszéltünk a nyerítésről (amitől az imént szívszélhűdésem volt), ettől Szofi a prüszkölésnél is jobban félt. Olyan ló nincsen, amelyik ne prüsszentene egyet-egyet, néha egy-egy nyerítés is becsúszik mindegyiknél, így nem volt könnyű dolga a terapeutának. Szofi végül teljesen megszokta a furcsa zajokat, ma már imádja a lovakat, a lovaglást.

Ne zenélj!

A zenét szolgáltató ember ezalatt valószínűleg rossz híreket kapott otthonról, mert miközben boldog gyerekek mutatnak be a mosolygó közönségnek lovas gyakorlatokat, ő fölrakja Frank Sinatrától a My Way című dalművet. Ennek első sora szabad fordításban így hangzik: „És most, hogy közel a vég…” A jelenlévők – a fickó legnagyobb szerencséjére – a legkevésbé a zenére figyelnek, így elmarad a lincselés. Pedig: minden jó, ha a vége jó.