Vágólapra másolva!
Eddig kevés kompetenciát mutatott a számára kijelölt biztosi területen, írták.
Vágólapra másolva!

Orbán építőmestere címmel közölt portrét a Der Spiegel című német hírmagazin vasárnap Navracsics Tiborról, akit az Európai Bizottság oktatási, kulturális, ifjúsági és az uniós állampolgársághoz köthető ügyekkel foglalkozó biztosi posztjára jelöltek.

Navracsics

és míg "Magyarország miniszterelnöke, a nacionalista és populista Orbán Viktor verbális kisiklásokkal tűnhetett fel, Navracsics, aki eddig külügyminiszter volt, mindig megőrizte az önuralmát" - írták róla.

A lap szerint Navracsics Tibor

azokon a területeken, amelyek az irányítása alá kerülnek a bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker tervei szerint.

Navracsics pályafutásáról azt írták hogy igazságügyi miniszterként olyan törvényekért volt felelős, amelyek korlátozták az Alkotmánybíróság jogkörét és "független ellenőrző intézményeket fosztottak meg hatalmuktól". Említették a médiatörvényt is, amely "felszámolta az informátorok védelmét, és a politikai hírközlést ellenőrző,

A Der Spiegel szerint Navracsics Tibort tartják "az új, konzervatív alkotmány építőmesterének".