A Párbeszéd Magyarországért nem támogatja Bokros Lajost

2014.09.29. 12:59

A Párbeszéd Magyarországért nem támogatja Bokros Lajost, a Modern Magyarország Mozgalom főpolgármester-jelöltjét. Tarlós István nem kívánta kommentálni, hogy főpolgármester-jelöltek lépnek vissza az önkormányzati választás előtt. Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint kész átverés, amit Falusék csinálnak. Komédiáról beszél a kormánypárt frakcióvezetője, Rogán Antal is.

„Tiszteljük Bokros Lajost, és jó munkát kívánunk neki a kampányához, ám tisztában vagyunk azzal, hogy a jobbközép Modern Magyarország Mozgalom főpolgármester-jelöltjétől a zöld és baloldali értékek képviseletét nem várhatjuk maradéktalanul el” – indokolta döntését a párt elnöksége.

„Arra buzdítjuk budapesti szimpatizánsainkat, hogy október 12-én mindenképpen menjenek el voksolni, és szavazzanak az Együtt–PM jelöltjeire” – írták közleményükben.

Sajnálják, de megértik

Miután Falus Ferenc, az Együtt–PM jelöltje – akit az MSZP és a DK is támogatott – bejelentette, hogy visszalép a főpolgármester-jelöltségtől, Szigetvári Viktor, az Együtt–PM társelnöke és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Bokros Lajos támogatására kérték pártjuk szavazóit.

A Párbeszéd Magyarországért közölte, sajnálja, de egyben megérti Falus Ferenc döntését. „Sajnáljuk, mert olyan progresszív programmal indult a választáson, amit a zöld, baloldali értékek és a korrupció elleni küzdelem mellett elkötelezett PM szívesen támogatott” – írták közleményükben.

Tarlós nem kommentál

Tarlós István nem kívánta kommentálni, hogy főpolgármester-jelöltek lépnek vissza az önkormányzati választás előtt. A főpolgármester egy más témájú hétfői eseményen újságíróknak azt mondta: „Ami a politikai túloldalon történik most már negyedik hónapja, az elég nehezen értelmezhető”, és egyáltalán nem szükséges minősítenie.

Az mindenesetre érdekes, hogy nem maradt baloldali jelölt és a baloldali pártok logója a főpolgármester-jelölti szavazólapon nem is fog szerepelni – jegyezte meg Tarlós István.

Kósa: Kész átverés, amit Falusék csinálnak

Falus Ferenc átverte a fővárosiakat, most pedig az arcukba nevet – reagált Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a Kossuth Rádió reggeli hírműsorában, amikor már sejteni lehetett, hogy a baloldal főpolgármester-jelöltje visszalép Bokros Lajos javára.

„Én sejtettem az elején, csak nem voltam elég bátor, hogy mondjam. Kész átverés, egész biztos valami rejtett kamerás trükk. Falus Ferenc az idiótaságával, az idétlenségével, a tényleg szörnyű megjelenésével, jeges vödrös videójával – éreztem, hogy kész átverés show, csak nem mertem mondani, hogy mikor kerül elő Balázs, és mondja azt, hogy á, gyerekek, vicceltünk” – fogalmazott.

Rogán: A baloldal ennél többet érdemel

"Ami a baloldalon zajlik, az komédia. Ez a komédia legújabb felvonása" – fogalmazott az Origo kérdésére  Falus Ferenc visszalépéséről Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője szerint  ennél a budapestiek és a fővárosi baloldali választók is többet érdemelnek.

Mi lesz a következő trükk?

Kósa Lajos szerint most már az a kérdés, mi lesz a következő trükk, hiszen mindig emelni kell a tétet. A fideszes politikus szerint Faluséknak, Bokrossal együtt, nincs egyetlen komolyan vehető mondatuk sem.

„Ezt egy rendes vidéki városban nem lehetne megcsinálni, mert nem tudna az utcára menni. (…) Ilyen nincsen a világon se” – tette hozzá a Fidesz kampánystratégiájával kapcsolatos kérdésekben illetékes politikus.