Schiffer: Nevetséges, hogy Bokros a baloldali pártok jelöltje

Vágólapra másolva!
Schiffer András nevetségesnek nevezte, hogy miután Falus Ferenc hétfőn visszalépett a főpolgármester-jelöltségtől, azok a baloldali pártok, amelyek támogatói voltak, Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom főpolgármester-jelöltje mellett álltak ki.
Vágólapra másolva!

Az LMP társelnöke egy budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy Bokros Lajos EP-képviselőként öt évet töltött egy euroszkeptikus, konzervatív frakcióban.

Bokros Lajos egy korábbi, a parlamenti választás előtt megjelent plakátja kapcsán, amelynek „Eleged van, de nem vagy balos” volt a felirata, Schiffer András azt mondta, ha valakinek ma elege van, budapesti és baloldali, annak egyetlen lehetősége van: Csárdi Antalt, az LMP főpolgármester-jelöltjét támogatni.

Nem ismerik a terveit

Megjegyezte, nem ismerik Bokros Lajos konkrét terveit, de feltételezi, hogy nem áll távol tőle a közszolgáltatások privatizálása.

A baloldali pártokra utalva az LMP-s politikus úgy fogalmazott, szánalmas, amit hónapok óta folytatnak. Azt már tudják, hogy ezek a politikai erők mit képesek felmutatni „ármánykodásban, árulásban, hatalomtechnikában”, de arról keveset árultak el, hogy mit kívánnak tenni Budapesttel, bár „azt természetesen tudjuk, hogy mit műveltek 2010 előtt”.

Schiffer András szerint valószínűleg a „totális dilettantizmus” áll amögött, hogy két héttel az önkormányzati választások előtt cserélik le a főpolgármester-jelöltjüket.