Megverte a tanárnőjét egy hatodikos Szegeden

2014.09.30. 11:30

Arcon ütötte és hátba vágta a tanárnőjét egy hatodikos általános iskolás Szegeden. Megvárják az iskolában a rendőrségi eljárás végét, addig nem döntenek a tanárnőjére támadó fiú ügyében.

Egyelőre tovább járhat iskolába az a fiú, aki először arcon ütötte, majd meg is rugdosta tanárnőjét egy szegedi iskolában. Feketű Béla, iskolaigazgató az Origónak elmondta: személyesen nem ismerte a fiatalt, így véleményt sem mond róla. Meg kell várni a rendőrségi eljárás végét, és annak ismeretében döntenek a gyermek további sorsáról, illetve egy esetleges belső vizsgálat indításáról – tette hozzá az igazgató. 

A fiú testnevelés óra alatt az udvaron dohányzott. Ezt vette észre a tanárnő, és el akarta venni tőle a cigarettát. A fiú erre a füstöt az arcába fújta, többször arcon és háton ütötte, és meg is rugdosta.  

A Szegedi Rendőrkapitányságon közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indítottak eljárást, a gyermekkorú diákot tanúként hallgatták ki.