Jogsértően rendelték el a tűcsereprogrammal összefüggő ombudsmani jelentés ügyét tárgyaló bizottság zárt ülését - panaszolta Kövér László házelnöknek a testület MSZP-s tagja. Bárándy Gergely ezért azt indítványozza, hogy hozzák nyilvánosságra az ülésről készült jegyzőkönyvet. Enélkül egyelőre annyi tudható, hogy szabálytalanság nem történt a jelentéssel összefüggésben, a bizottság ugyanakkor felkérte Székely László ombudsmant, hogy a jövőben fordítson nagyobb figyelmet a hivatal pártatlanságára.
Nem volt jogszerű az igazságügyi bizottság keddi ülésén a zárt tárgyalás elrendelése a józsefvárosi tűcsereprogrammal összefüggő jelentés tárgyalásakor, mert a javaslattevő Rubovszky György bizottsági elnök nem nevezte meg konkrétan azt az adatkört, amelybe tartozó adat vagy titok védelme indokolta volna a zárt ülést - hívta fel Kövér László házelnök figyelmét indítványában a testület szocialista tagja.
Jogsértő a titkosság fenntartása
A Bárándy Gergely által írt, az Origo birtokába került levél kitér arra is: Rubovszkynak meg kellett volna hallgatnia erről az üggyel összefüggő személyes adatok birtokában lévő Székely László ombudsmant, ám ezt elmulasztotta.

Így Bárándy szerint már csak utóbb derült ki, hogy a napirend keretében felmerült személyes adatok nem minősülnek védettnek, mivel az érintettek adataik megismeréséhez hozzájárultak. Ezért például az ülésről készült jegyzőkönyv zárt minősítésének fenntartása is súlyosan törvénysértő - állapította meg.
Részletekről nem nyilatkozott
Rubovszky György elnök az ülés után annyit mondott, hogy Székely László belső fegyelmi vizsgálatot rendelt el az ügyben. A vizsgálat még folyik - tette hozzá, jelezve, hogy tekintettel a zárt ülésre, részletkérdésekről nem tud nyilatkozni. Az elnök, mielőtt kizárta volna nyilvánosságot, még megvonta a szót az ellenzéki képviselőktől is, majd a hvg.hu szerint a sajtó munkatársait is felszólította, "ne csináljanak cirkuszt".
Meghallgatását követően Székely arról beszélt: a bizottság elfogadta beszámolóját és megállapította, hogy nem történt törvénysértés. Az ombudsman elmondta azt is, hogy egy kollégája ellen fegyelmi indult. A hivatal munkatársa annyiban hibázott, hogy azt a látszatot keltette, mintha befolyásolhatná a jelentés elkészítésének időpontját.
Székely László ismét cáfolta, hogy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) beadványa és az ombudsmani jelentés 90 százalékban megegyezne. A biztos hangsúlyozta, a civil szervezet beadványainak az elmúlt évek során mintegy felerészben adott helyt az ombudsman, tehát nem állítható, hogy a TASZ valamiféle kiemelt ügyfele lenne az alapvető jogok biztosának.
A Magyar Nemzet kezdte
Székely meghallgatásról egy hete döntött a parlament igazságügyi bizottságának kormánypárti többsége, miután a Magyar Nemzet néhány nappal korábban a hivatal egyik mnkatársának belső levelezésére hivatkozva azt írta, az ombudsmani hivatal egyeztetett a VIII. kerületi tűcsereprogram beszüntetéséről szóló jelentés nyilvánosságra hozásának időzítéséről a TASZ-szal.
Az ombudsmani jelentés szerint a tűcsereprogram megszüntetése az egészséghez és az egészséges környezethez való jog sérelmének közvetlen veszélyét idézte elő. Az önkormányzat közleményben utasította vissza a jelentés megállapításait.
Lázár szerint mennie kell
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzet cikkének megjelenése után azt mondta: ha igazak a TASZ és az ombudsmani hivatal közötti levélváltásról megjelent hírek, Székely László biztosnak azonnal távoznia kell.
Rubovszky György akkoriban arról beszélt: a megjelent hírek szerint a biztos hivatala nem teljesítette az objektív és független vizsgálódásra vonatkozó elvárásokat, "elfogultan együttműködött” a jelentés tartalmának előkészítésében, és a közzététel időzítésében azzal a szervezettel, amely a vizsgálatot kezdeményezte.
Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, a Fidesz kommunikációs igazgatója az ombudsmani jelentést úgy jellemezte, hogy az egy „koncepciózus, politikailag rendelt, a TASZ által megírt, lejárató” dokumentum.

Nem mond le
Az ülés után újságírói kérdésre válaszolva Székely László megjegyezte: nem mond le, annak nagyon súlyos üzenete lenne, és akkor kerülhet rá sor, ha Magyarországon ellehetetlenült az alapjogvédelem.
A konkrét eset kapcsán az ombudsman elmondta, hogy a jelentés szeptember közepén látott napvilágot, mert addig tartott a vizsgálat.