Józsefvárosi dílerek árulták a Zenét

2014.10.02. 16:15

A Magdolna utcából terítettek azok a drogkereskedők, akiket a BRFK és a TEK nyomozói fogtak el szeptember 29-én. A jól szervezett csapat futárokat, megfigyelőket is alkalmazott - a banda tagjai előzetes letartóztatásba kerülnek.

Egyszerre több helyszínen – a fővárosi 8. és a 21. kerületben, illetve Hernádon – ütöttek rajta a rendőrök egy drogterjesztő csapat tagjain. Az elfogások hírére szeptember 30-án önként adta fel magát Ó. Viktor, a bűnszervezet egyik, korábban nem talált tagja is. A rendőrök a 41 éves budapesti férfit őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

Szervezettek voltak

A díler csapat főként a Zene nevű dizájnerdroggal kereskedett, elosztói központjuk pedig a Magdolna utca egyik társasházában volt. A csoport jól szervezetten működött, a részfeladatokat megosztva szolgálták ki jelentős vevőkörüket. A hierarchikusan felépülő rendszerben a terjesztők mellett figyelők és futárok is segítették az anyag árusítását, a szervezet zavartalan működését.

Meglett a bevétel is

A házkutatások során a rendőrök fecskendőket, a drog adagolásához szükséges eszközöket, mobiltelefonokat, jegyzettömböket, nagy mennyiségű készpénzt és feltehetően Zenét tartalmazó pakettet foglaltak le a három helyszínen.

Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya folytatja le. Az illetékes bíróság október 1-jén elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását – tudatta honlapján a rendőrség.

Zenére vetkőztet Évi

A Zenét és Évit olcsó partidrogként árulják terjesztői, valójában azonban életveszélyes pszichoaktív anyagokról van szó: az ismeretlen összetételű dizájnerdrogok pszichotikus rohamokat, elemi halálfélelmet, rémisztő hallucinációkat válthatnak ki. Jellemző tünet az is, hogy a kábítószer használói úgy érzik, testük lángol, ezért is vetkőznek gyakran meztelenre önkívületi állapotukban.