Vágólapra másolva!
Feljelentést tett a Magyar Nemzetben megjelent, a szervezet belső levelezéséből idéző cikk miatt az Ökotárs Alapítvány. A civilek szerint az információ törvényes úton nem kerülhetett a lap birtokába.
Vágólapra másolva!

Hivatali visszaélés, illetve személyes adattal történt visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett csütörtökön az Ökotárs Alapítvány. A Norvég Civil Támogatási Alap pályázatait kezelő civil szervezet azért fordult a hatóságokhoz, mert a Magyar Nemzet a pályáztatást intéző konzorcium belső levelezéséből idézeteket közölve azt állította, hogy az Ökotársnál irányított pályázatkezelés folyik, azaz időnként nem azok a pályázatok nyernek, amelyek az értékelőktől a legmagasabb pontszámot kapták.

A Népszabadságot az Ökotárs munkatársai arról tájékoztatták: úgy vélik, hogy a belső levelezés törvényesen nem kerülhetett el az újsághoz. Nem kizárt, hogy az elektronikus leveleket valaki kinyomtatta – ebben az esetben a pályázati dokumentációt lefoglaló Kehi is magával vihette –, illetve azokon a laptopokon is rajta voltak, amelyek közül kettő még mindig a Nemzeti Nyomozó Irodánál van, ugyanakkor egyik szervezet sincs felhatalmazva rá, hogy a személyes adatokat tartalmazó információkat megossza a sajtóval.