Vágólapra másolva!
Az ellenzéki politikának meg kell újulnia Magyarországon - mondta Szigetvári Viktor az Együtt-PM szövetség ügyvezető társelnöke.
Vágólapra másolva!

Szigetvári Viktor elmondta, hogy a megújulás érdekében a párt sok városban önálló polgármesterjelöltet indított, más helyeken pedig összefogásban újítják meg a politikát. Székesfehérváron az Együtt-PM Márton Rolandot (MSZP) támogatja, aki "az ellenzéki politizálás megújulásának garanciája" - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy egyetlen kikötésük volt: az általuk indított képviselőjelöltek, ha bekerülnek a képviselő-testületekbe, átlátható önkormányzatokat teremtsenek, vagyis az önkormányzatok által kötött szerződések mindegyikét jelentessék meg a hivatalos honlapokon, hogy bárki számára hozzáférhetőek legyenek.

A Fidesz vezette önkormányzatok 2010 óta pártvagyonként kezelik a közpénzt, aminek az Együtt véget akar vetni - jelentette ki.