Csak ökölharc nem volt Erzsébetvárosban

2014.10.10. 06:48

A tavaszi szoros eredménynek is köszönhető, hogy országosan is az egyik legdurvább kampány alakult ki Erzsébetvárosban. A VII. kerületben titkos hangfelvételek, összeköltözések, és egy tavaly történt nemi erőszak utórezgése is borzolta a kedélyeket. Azt, hogy ki lesz a nyertes, lehetetlen megjósolni.

Nagyon felforrósodott a hangulat Erzsébetvárosban az október 12-i önkormányzati választás előtt. A titkos hangfelvételeken keresztül, a lakásokba való bejelentkezéseken át egészen a nemi erőszak gyanújáig minden előkerült a mögöttünk hagyott hetekben. A történtek megértéséhez érdemes visszamennünk az időben.

Innen az országos hírnév

Budapest VII. kerülete Hunvald György polgármestersége idején tett szert országos hírnévre. Az egykori MSZP–SZDSZ-es városvezető 2009 februárjában került előzetes letartóztatásba hűtlen kezelés vádjával. 2010 novemberében emeltek ellene vádat. Az ügyészség szerint Hunvaldék bűnszervezetben dolgoztak.

Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármesterFotó: Origo

A Kúria idén július 1-jén hozott ítéletében egy év letöltendő börtönre ítélte a volt polgármestert. Ezt követően Hunvald lemondott a helyi MSZP-ben betöltött elnöki posztjáról, és bejelentette, hogy polgármesterjelöltként sem indul. Az Origo információi szerint a volt kerületvezetőnek jelentős az informális befolyása a helyi pártszervezetre. Abban az esetben, ha nem ítélték volna el, a többi ellenzéki párt is belement volna abba, hogy őt támogassák az önkormányzati voksoláson.

Hunvald választotta ki Farkast?

Információink szerint éppen az informális befolyásnak köszönhetően választotta ki Hunvald Farkas Ferencet polgármesterjelöltnek. Farkas korábban az MTK-ban vállalt szerepet, amelynek Hunvald az elnöke volt. Miután az erzsébetvárosi polgármester előzetesbe került, Farkas azt mondta: a szakosztályok nevében is kijelenthetem, hogy minél hamarabb visszavárjuk az MTK-ba Hunvald Györgyöt.

Többek között a Hunvald-ügynek köszönhetően 2010-ben mind a parlamenti, mind az önkormányzati választást a Fidesz nyerte Erzsébetvárosban. Idén fordult a kocka: a tavaszi országgyűlési választáson a listás és az egyéni voksokat tekintve egyaránt a baloldali ellenzék győzött. Fölényük azonban roppant kicsi volt, mivel kevesebb mint 200 szavazattal tudták csak megelőzni a mostani kormánypártokat.

A Fideszben sem ment minden simán

A fenti eredmények egyértelműen előrevetítették, hogy nem lesz unalmas kampány Erzsébetvárosban. A Fideszben egészen augusztus végiéig zajlott a belső háború Rónaszékiné Keresztes Monika és a Vattamány Zsolt körüli csoport között. Rónaszékiné a tavaszi vesztes választást követően megpályázta a polgármester-jelölti címet, de a Fidesz elnöksége végül a jelenlegi kerületvezető újraindulása mellett döntött.

A kormánypártok részben a Hunvald-örökség felidézésére hegyezték ki a kampányukat. Ennek remek alátámasztást adott, hogy az MSZP kerületi szervezetének élére korábban az egykori polgármestert választották meg, bár később, ugye, lemondott. A negatív kampány egyik legnyilvánvalóbb jele volt, hogy szeptember közepén a baloldali jelöltek plakátjaira ismeretlenek Hunvald feliratokat ragasztottak.   

Plakátrongálás ErzsébetvárosbanFotó: Dudás Szabolcs - Origo

„Előre nem fogadunk el pénzt”

Az igazi bomba szeptember 23-án robbant, amikor Garabits Károly, az MSZP, az Együtt–PM, a DK, az Együtt Erzsébetvárosért Egyesület közös jelöltjéről egy hangfelvétel jelent meg a Magyar Nemzet internetes oldalán. A szocialistáktól induló, majd a Fideszt is megjárt politikus a felvételen többek között arról beszélt, hogy „előre nem fogadunk el pénzt”, „lopni az tud, aki profi a szakmájában, az amatőr az megbukik”, valamint meg fogja rugdosni azokat, akik a zömében romák lakta körzetéből nem mennek el szavazni, és háromféle rendőrigazolványa van.

A felvétel kipattanását követően a DK és Együtt–PM elhatárolódott az aspiránstól, míg az MSZP azt nyilatkozta, hogy nem a szocialisták jelöltje volt Garabits Károly. Az MSZP helyi honlapjáról egyébként eltüntették Garabits Károlyt. Az érintett feljelentést tett a rendőrségen a titkos hangfelvétel miatt, majd bejelentette, hogy függetlenként folytatja a kampányát. Ez csupán retorikai fogásnak tekinthető, mivel a szavazólapon október 12-én a három baloldali párt logója is kint lesz, feltéve, hogy addig nem lép vissza.

Vattamány Zsolt, Erzsébetváros jelenlegi kormánypárti vezetőjeForrás: Pataky Zsolt

A feljelentés nem maradhatott ki

Ezt követően derült ki, hogy Garabits Károly és Farkas Ferenc ugyanabba a Murányi utcai lakásba vannak bejelentve. A DK polgármesterjelöltje egy interjúban elmondta, elővásárlási joga van az ingatlanra, és reméli, hogy minél hamarabb lezárul az ügylet, de azt nem tudta, hogy Garabits Károly is oda van bejelentve. Ugyanebben az interjúban arról is beszélt Farkas Ferenc, hogy neki korábban semmilyen közös üzleti kapcsolata nem volt Garabits Károllyal.

A kampányból a feljelentés sem maradt ki. A Fidesz közokirat-hamisítás gyanúja miatt fordult a hatóságokhoz, mivel szerintük Farkas Ferenc abban a színben tüntette fel magát, hogy erzsébetvárosi lakos, holott életvitelszerűen nem tartózkodik ott. A héten derült ki az is, hogy Farkas Ferenc mindkét családi cégének (Lupi 2001. Bt., E. F. S. Bt.) Garabits Károly jogvégzett fia, Márton az ügyvédje.

Plakátháború is zajlik a VII. kerületbenForrás: Sztankó Bálint - Origo

Vasárnap este minden kiderül

A kampányháború újabb fejezete volt, hogy az ellenzék azzal vádolta meg a Fideszt, hogy kampánycsapatukban dolgozik Bubla Áron, akiről azt írták, hogy részt vett egy gólyatáborban történt nemi erőszak eltussolásában. Bubla valóban tagja volt a Fidesz erzsébetvárosi aktivista hálózatának, de az Origo információi szerint a gyanú nyilvánosságra kerülését követően távozott a csapatból.

A küzdelem továbbra is nyílt, mivel az elmúlt hetekben egyik fél sem tudott behozhatatlan előnyre szert tenni Erzsébetvárosban. Arra a kérdésre, hogy az elmúlt időszak botrányai kinek hoznak plusz szavazatot, vagy éppen a gólyatáborokban történteknek lesz-e bármilyen hatásuk a választói döntésekre, csak vasárnap este kapunk majd egyértelmű választ.

Mellékszálak
Szintén az erzsébetvárosi eseményekhez kapcsolódik – portálunk szeptember 30-án számolt be róla –, hogy saját rokonától vett egy világörökségi ingatlant Devosa Gábor, Erzsébetváros korábbi alpolgármestere, aki jelenleg az MSZP–Együtt–PM–DK közös jelöltje a VII. kerületben. Az ingatlant bérlőként még a sógora vette meg, tőle kétmillió forintért vásárolta meg az egykori alpolgármester, majd 17,5 millióért adta tovább.

Szintén az Origo írt arról, hogy már 15 évvel ezelőtt, az akkor a baloldal által vezetett erzsébetvárosi önkormányzatnak is feltűnt, hogy saját vagyonkezelőjük értéken alul adta el még 1997–98-ban a Baross tér 19. alatt álló épületet. Per lett a dologból, de a helyhatóság vesztett a új tulajdonossal szemben. Az ingatlant a cégén keresztül szerezte meg az a Borza Tibor, aki Garabits Károly üzlettársa.