A gyűrűs ujja bánta, mert rossz helyen parkolt

Vágólapra másolva!
Gumibottal, baltával és kalapáccsal támadt a nyugdíjas a szomszédjára, mert az rossz helyen parkolt.
Vágólapra másolva!

Súlyos testi sértés és garázdaság gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a tatai rendőrök H. Bélát. A 77 éves férfi csütörtökön bántalmazott egy, a társasház közös udvarán parkoló férfit, aki a bejárathoz közel állította le járművét.

H. Béla szóvá tette, hogy szomszédja rossz helyen állt meg – derült ki a rendőrségi közleményből. Szó szót követett, majd a gyanúsított az autójában tartott gumibotját a sértett felé lendítette. A lakó kezével védte a fejét, ekkor sérült meg a gyűrűs ujja.

H. Béla ezután egy baltát vett ki a garázsából, melyhez egy kalapács volt rögzítve. Azzal is suhintott: eltalálta ugyan a sértettet, de sérülést nem okozott neki. Az orvosi ellátást követően a sértett feljelentette szomszédját, aki ellen a rendőrség eljárást indított.