Majdnem lincseltek Hevesen

Vágólapra másolva!
Egy 12 éves kislányt ütött el egy szabályosan közlekedő autós Hevesen. A gyerekek rokonai többször is rátámadtak, végül az elgázolt kislány nagyapja akadályozta meg a komolyabb verekedést. 
Vágólapra másolva!

A 45 éves autós szabályosan közlekedett a hevesi Fő úton, amikor két gyerek akart átszaladni az úttesten. Egyiküknek sikerült, a 12 éves kislány azonban nem úszta meg a balesetet, súlyos koponyasérülései lettek.

Nem hajtott el, majdnem ez lett a veszte

Az autós nem hajtott el, feleségével és lányával a helyszínen várakozott. Miután a kislány rokonai és ismerősei megtudták, hogy mi történt, a baleset helyszínére siettek. Egyikük, miután megnézte a gyermeket, rárontott az autósra, és lökdösni kezdte. A kislány nagypapája ekkor közbelépett, és megakadályozta a további verekedést.

A nagypapa újra közbelépett

A dühöngők azonban nem hagyták annyiban, és pár perccel később, már több ismeretlennel újra fenyegetni kezdték az autóst és családját, akik annyira megijedtek, hogy az autóba menekültek.

A támadók ekkor már az autót is rugdosták. A nagypapa azonban megint közbelépett, és a rendőrök érkezéséig védte a családot.

A korábbi felfüggesztettet is le kell ülniük

Az eset még 2013-ban történt, az ügyészség most mindhárom vádlottra végrehajtandó börtönbüntetést kért. Ha a bíróság úgy ítéli meg, akkor a férfiaknak le kell ülniük aa rájuk korábban kiszabott, felfüggesztett börtönt is – tájékoztatott a Heves Megyei Főügyészség.