Nemi szervüket mutogatták a szavazatszámlálóknak

Vágólapra másolva!
Elszabadult a pokol vasárnap a Csongrád megyei Dóc egyik kocsmájában. Az italboltban este nyolc körül tetőfokára hágott a hangulat. A vendégek már törtek zúztak, az egyiküknek pedig szavazni támadt kedve.
Vágólapra másolva!

Megijedtek az egyik dóci szavazókörben a szavazatszámlálók, mert amíg ők dolgoztak, a szomszéd kocsmában elszabadult a pokol. A vendégek kiabáltak, és üvegeket, poharakat törtek. Az egyik férfi át is ment hozzájuk, de mivel már este nyolc óra volt, nem engedték be. Erre egy másik vendég egy sörösüveggel próbálta megdobni az egyik bizottsági tag kocsma előtt parkoló autóját.

Miközben ő átállt egy másik helyre, a két részeg férfi folyamatosan szidta, és egy sörösüveggel is meg akarták dobni, de nem találták el.

A rendőrök vigyáztak a szavazatszámlálókra. Ez a kocsma vendégeinek nem tetszett, szidni kezdték őket, és a nemi szervüket is mutogatták nekik. A két férfit elfogták, és garázdaság miatt őrizetbe vették – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.