Áfacsökkentéssel növelné a költségvetés bevételeit az MSZP

Vágólapra másolva!
Az élelmiszereket sújtó 27%-os áfa csökkentése a nagyobb forgalom miatt akár napi egymilliárd forinttal is növelné a központi költségvetés bevételeit - vélik a szocialisták. Az MSZP szerint az olcsóbb élelmiszerrel az áfacsalók kivételével mindenki jobban járna.
Vágólapra másolva!

Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese szerint a 27%-os áfa csökkentése nemcsak az alacsonyabb jövedelmű családok terheinek azonnali csökkenését jelentené, hanem a feketegazdaság fehéredését, a magyar élelmiszeripar életben maradását is. A szocialisták napi egymilliárd forintos plusz adóbevételt kalkulálnak, ám a Fidesz nem támogatja elképzeléseiket és elutasították az ellenzéki javaslatot.

Gőgös Zoltán úgy fogalmazott: a Fidesznek ezek szerint már nem fontos a családok terheinek további csökkentése és az sem, hogy a gazdák megszabaduljanak az orosz embargó miatt rájuk rohadó terményeiktől.

Élelmezési világnap

Október 16-a 1979-ben magyar javaslatra lett hivatalosan az Élelmezés világnapja. A javaslat elfogadásával mezőgazdaságunk akkori teljesítményét ismerték el.