Hajóval járhatna a Várba Orbán Viktor

2014.10.16. 13:16

Viharos gyorsasággal épült kikötő a Parlamentnél, a BKK szerint azért, hogy javítsák a Belváros forgalmát. A parlamenti kikötőből 5 perc alatt át lehet érni a budai Várba is - ahova a tervek szerint két éven belül Orbán Viktor hivatala költözik. A testőrök rémálma a forgalmi dugó, logikus lenne, ha a védett személyt inkább a Dunán szállítanák - mondta el az Origónak Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő.

Kikötő épült a Parlament előtt: rendkívül gyorsan felállított megállóhelyet október 15-én már át is adták a vízi forgalomnak. A döntés váratlanságát mutatja, hogy a BKV szeptembertől érvényes hajózási menetrendjében még jelzésszinten sem szerepelt az új állomás.

A Népszabadság úgy tudja, "fentről kérték" a Budapesti Közlekedési Központot, hogy létesítsen kikötőt az Országház előtt a pesti rakparton.

Teljes összhangban

A közlekedési központ a lapnak megerősítette, ők rendelték meg a parlamenti kikötőt, összhangban a fővárosi és kormányzati szándékokkal - a felső kéréssel kapcsolatos érdeklődésre viszont nem válaszoltak.

Kikötő a Parlament előttForrás: Polyak Attila

A BKK szerint a közel 50 millió forintos összköltségű kikötővel javulna a Belváros vízi megközelíthetősége, a helyszínt pedig azért választották, mert itt áll meg a 2-es villamos és az M2-es metró is. A központ hozzátette, csak az építkezés felénél tartanak: a kikötő rész elkészült - azt a Nemzeti Közlekedési Hatóság jóváhagyta - a parti szakasz viszont jelenleg is épül.

Mint az Origo megtudta, az NKH már szeptemberben kiadta a kikötő megépítéséhez szükséges létesítési engedélyt, a használatba vételre pedig október elsején nyújtott be kérelmet hozzájuk a a BKK - a folyamat engedélyeztetése még tart, hiszen a hatóság csak a kikötői használatára bólintott rá.

A túloldal már készen áll

Bár a központ hangsúlyozta, hogy az új kikötőben közforgalmú hajók állnak majd meg, a helyszín gyors közlekedési útvonalat teremt a budai Várba - ami különösen jól jön, ha egy politikust, esetleg a kormányfőt kell a két helyszín között szállítani. A Várkert Bazárnál már augusztusban átadtak egy korszerű kikötőt, ami a parlamenti megállóhely párja is lehetne.

Mint júniusban írtunk róla, Orbán Viktor hivatala 2016 márciusára a budai Várba költözik, a Miniszterelnökséget a Várszínház épületébe helyezik át.

A testőrök rémálma a dugó

A Parlament és Budai Vár közötti útvonalat logikus választásnak nevezte Tarjányi Péter biztonsági szakértő is. "A biztonsági kíséret legnagyobb ellensége a dugó, hiszen ilyenkor hosszú percekre beragad a védett személyt szállító jármű is - dugóból pedig egyre több van Budapesten. Ésszerű, ha e helyett a vízi közlekedést választják: profi személyzettel 3-5 perc alatt megtehető ez az út "– mondta az Origónak Tarjányi Péter, hozzátéve, a hajózás nem drágább a közúti szállításnál.

Orbán Viktor konvoja Debrecen határában, április 5-énFotó: Hajdú D. András - Origo

Nyílt vízen

Az egykori kommandós szerint a vízi szállítás nem veszélyesebb a közútinál: a nyílt terepben ugyan van kockázat, de ilyenkor a támadó és a védő is átlátja a kérdéses területet, kiegyenlítődnek az esélyek. Attól sem kell tartani, hogy a politikus a vízen maradna: védett személyeket dupla motoros hajóval szállítanak, és kísérő hajó is követi - ha mindkét motor lerobban, legfeljebb átszállnak a kísérőhöz.

Korábban miniszterek is megerősített védelmet kaptak, mára azonban csak két magyar politikus számít védett személynek: Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János államfő.

A TEK behajózik?

Tarjányi Péter biztos abban is, hogy ha tényleg hajóval szállítanák Orbán Viktort, azt a Terrorelhárítási Központ intézné. Ha így lenne, akkor valószínűleg már ki is képezhettek erre egy csoportot - jegyezte meg a biztonságpolitikai szakértő.