Napi 50 milliót bukunk az EU-szankciókon

Szijjártó Péter, 2:1
Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!
Az Oroszországgal szemben foganatosított szankciók nem hozták meg a remélt eredményt, mivel egyértelmű, hogy az orosz-ukrán konfliktus nem enyhül, eközben pedig Európa, és leginkább Közép-Európa gazdaságai szenvednek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Financial Timesnak. 
Vágólapra másolva!

„Magyarország megkérdőjelezi az Oroszországgal szembeni EU-szankciókat” címmel közölt interjút a Financial Times Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel. A tárcavezető kijelentette, hogy Magyarországot a szankciók miatt naponta 50 millió forint veszteség éri.

Terítéken a keleti nyitás

„Oroszország a harmadik legnagyobb kereskedelmi partnerünk, és sajnálatos módon az Oroszországba és a FÁK-államokba irányuló exportunk 12 százalékát veszítettük el az idei év eddigi szakaszában” – mondta Szijjártó Péter a lapnak.

Szijjártó Péter: "Oroszország a harmadik legnagyobb kereskedelmi partnerünk" Fotó: Szabó Gábor - Origo

Szijjártó Péter hozzátette, Magyarország más növekedési forrásokat is keres, különösen a „keleti nyitás” révén, amely az ázsiai befektetések ösztönzését célozza.

Több kihívás elé nézhetünk

A lapnak a magyar politikus kijelentette azt is: reményei szerint a több százezer devizahitelesnek nyújtott törlesztési könnyítés szintén lendületet ad a fogyasztási kiadásoknak.

Magyarország más növekedési forrásokat is keres Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Financial Times szerint a magyar külgazdasági és külügyminiszter előtt álló „másik fő kihívást” azoknak a bírálóknak a „kórusa” jelenti, akik a magyar kormányt a független média, a civil társadalom és az ellenzék elleni autoriter hadjárattal vádolják.

Szijjártó helyreállítaná a „károkat”

Szijjártó Péter a lapnak kijelentette, hogy ezek a kritikák túlzásokra épülnek, és nincs tényszerű megalapozottságuk. Közelgő washingtoni látogatására utalva hozzátette: azt kéri majd az amerikai illetékesektől, hogy mélységében tekintsék át ezeket a kérdéseket, és tényekre alapozzák a Magyarországgal folytatott párbeszédet. "Ezek a bírálatok elrontották imázsunk egy részét. Az a feladatom, hogy elmagyarázzam, mi is történik - idézi Szijjártó Pétert a Financial Times online kiadása.