Orbán: Ha hiba is volt a kinevezés, Tasnádi államtitkár marad

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök szerint még ha hibának is tűnik Tasnádi László kinevezése, vállalja ennek következményeit, és a rendészeti államtitkár a posztján marad. Orbán Viktor ezt hétfőn jelentette ki a Parlamentben, miután Novák Előd jobbikos képviselő Tasnádi László III/II-es múltjáról kérdezte őt az azonnali kérdések órájában. Az LMP a külföldön dolgozó magyarokról faggatta a kormányfőt.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök a jobbikos Novák Előd kérdésére kifejtette: Tasnádi Lászlót a képviselők jelentős része régóta ismeri, 1990 után jelentős szakmai karriert futott be, kezdetben az Információs Hivatalnál, azután a rendvédelmi szervek védelmi szolgálatánál, majd az APEH bűnügyi igazgatójaként. Tasnádi László 2010 óta a belügyminiszter kabinetfőnökeként több mint 70-szer képviselte a tárcát nyilvános bizottsági üléseken, munkáját közmegelégedéssel végezte, ezért kapott lehetőséget az előrelépésre – fejtette ki.
A kormányfő megjegyezte: az államtitkár munkáját sem a Jobbik, sem más párt nem támadta, nem kritizálta.

Hibát hibával javítani

Felvetette: ha Tasnádi László jó volt APEH-osnak, rendvédelmisnek, információs hivatalban dolgozónak, vajon nem lehet-e jó államtitkárnak. Véleménye szerint lehet, ám ezt az álláspontját sokan kritizálták – a Fideszben is , amit elfogad. "Föltéve, de nem megengedve, hogy ez hiba volt (...), hibát nem tudok egy másik hibával kijavítani, mert ilyenkor a hibákat nem kivonják egymásból, hanem összeadják" fogalmazott Orbán Viktor, aki azt hangoztatta: még ha hibának is tűnik ez a döntés, vállalja a következményeit, és az államtitkár marad.

Az azonnali kérdések órájában az LMP-s Szél Bernadett arról beszélt a miniszterelnöknek, hogy sok százezer magyar állampolgár "menekült külföldre, mert Magyarországon nem tud egyről a kettőre jutni", majd azt kérdezte, mit akar lépni a kormány.

Szél Bernadett Cameront támogatja

Válaszában Orbán Viktor azt mondta: az Európai Unió egy egységes munkaerőpiac, ahol az emberek szabadon mozoghatnak. Szerinte az, amit Szél Bernadett mond, abba a logikába vág, amit David Cameron brit miniszterelnök képvisel, aki "haza akarja toloncolni a magyarokat Londonból". "Ön valóban azoknak a miniszterelnököknek (...) a malmára akarja hajtani a vizet, akik ma azért dolgoznak (...), hogy megvonják a közép-európaiak munkavállalási lehetőségét a saját hazájukon kívül?" – tette fel a kérdést az LMP-s politikusnak.

Orbán szerint vendégmunkások

Ezek az emberek vendégmunkások folytatta a kormányfő , akik a becslések szerint évi kétmilliárd eurót küldenek haza. Ezeket az embereket nem kitoloncoltatni kell, hanem ki kell mellettük állni – mondta, hozzátéve, hogy ezek az emberek bármikor hazajöhetnek, "szívesen látjuk őket".