Szijjártó Péter bizonyítékokért utazott Washingtonba

Szapáry György; Szijjártó Péter Washington, 2014. október 21.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett fotón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k) megérkezik a külügyminisztériumba Washingtonban 2014. október 21-én. Balról Szapár
Washington, 2014. október 21. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett fotón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k) megérkezik a külügyminisztériumba Washingtonban 2014. október 21-én. Balról Szapáry György washingtoni magyar nagykövet. MTI Fotó: Külgazdasági és Külügyminisztérium / Szémann Tamás
Vágólapra másolva!
Magyarország nem fogadja el, hogy megkérdőjelezzék demokratikus elkötelezettségét és ismételten kérte, hogy az Egyesült Államok tárja fel a korrupcióvádakkal kapcsolatos bizonyítékait - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Washingtonban Victoria Nuland európai és eurázsiai ügyekért felelős amerikai államtitkár-helyettessel tárgyalt.
Vágólapra másolva!

Magyar állampolgárok amerikai beutazásának megtiltásával kapcsolatban Szijjártó Péter azt mondta, hogy Magyarország a teljes nyitottság híve, és kérte: az Egyesült Államok kormánya tárja fel bizonyítékait, ha magyar állampolgárokkal szemben a korrupció vádját fogalmazta meg. Mivel erre az amerikai jogszabályok értelmében nincs lehetőség, a felek abban állapodtak meg, hogy a korrupció elleni harcban számíthatnak egymásra.

Szijjártó Péter megérkezik Washingtonba Forrás: MTI/Külgazdasági És Külügyminisztérium / Szémann Tamás

A kétoldalú politikai vitákkal kapcsolatban Szijjártó elmondta, hogy az Egyesült Államok számos konkrét magyar intézkedést megkérdőjelezett. „Én azonban elmondtam, hogy mi az Európai Bizottsággal végigtárgyaltuk mindazokat a jogszabályokat, amelyek a jelenlegi magyar alkotmányos berendezkedéshez elvezetnek. Nincs még egy ország Európában, amelyet az Európai Bizottság annyit vizsgált volna, mint minket” - ezt is mondta Szijjártó Péter az MTI-nek.

Hazánk elkötelezett a demokrácia mellett

„Ezért tehát a mi törvényeink az európai értékeknek és az európai szabályoknak teljes mértékben megfelelnek. Ezért ha valaki a mi alkotmányos berendezkedésünket és az ahhoz vezető intézkedéseket megkérdőjelezi, akkor annak igazából az Európai Bizottsággal van vitája” - fogalmazott a miniszter.

Szijjártó Péter az amerikai külügyminisztériumban beszélt arról is, hogy a magyar kormány a konkrét intézkedésekről mindig kész tájékoztatást adni és mindig kész konzultálni.

A magyar kormány a konkrét intézkedésekről mindig kész tájékoztatást adni és kész konzultálni Forrás: MTI/Külgazdasági És Külügyminisztérium / Szémann Tamás

„Egy dolgot azonban nem fogadunk el: nem fogadjuk el azt, hogy ha valaki megkérdőjelezi Magyarország demokratikus elkötelezettségét, demokratikus értékrendjét vagy demokratikus berendezkedését” - jelentette ki.

Az amerikai részről egyebek mellett elismeréssel szóltak Magyarország afganisztáni szerepvállalásáról, NATO-vállalásairól és ukrajnai gázszállításairól is – ezt is mondta a miniszter.