Tumultus a Railjeten: jelezték, de nem léptek az osztrákok

keleti pályaudvar, MÁV, railjet, vonat
Railjet vonat.
Vágólapra másolva!
Már egy hete jelezte a MÁV az osztrák vasúttársaságnak, hogy plusz kocsikra lenne szüksége a Budapest-Bécs Railjet járaton, azonban ők nem küldtek több szerelvényt. Emiatt Hegyeshalomnál több mint egy órát kellett várakoznia a vonatnak, hogy mentesítő járattal csökkentsék a zsúfoltságot.  Megoldás lehetne a kötelező helyjegyrendszer bevezetése.
Vágólapra másolva!

Az ülőhelyek számánál jóval több jegyet adott ki a MÁV a Budapestről Bécsbe közlekedő Railjet reggeli járatára. Az osztrák határon pedig az osztrák vasutasok megállították a vonatot és mintegy kétszáz embert leszállítottak róla – derült ki az Index tudósításából.

Már egy hete szóltak

Mindezzel kapcsolatban Szabó Anett, a MÁV-Start szóvivője az Origónak elmondta, hogy a Railjet vonat az Osztrák Vasúttársaság tulajdonában van. A szerelvényt technikailag nem egyszerű bővíteni, ráadásul a mostani helyzetben a jelzés ellenére az osztrákok nem tudtak pluszkapacitást a MÁV rendelkezésére bocsátani. Ráadásul a magyar társaságnak sem volt szabad szerelvénye, így nem tudtak mentesítő vonatot indítani.

Szabó arról is beszélt, hogy a járaton a belföldi viszonylaton kötelező a helyjegy váltása, míg nemzetközi viszonylatban ez csak egy lehetőség, amire nem kötelezheti az utasokat a MÁV. Ha valaki nemzetközi vonalon szeretne utazni, eldöntheti, kifizet-e 3 eurót a menetjegyen felül azért, hogy biztosan legyen számozott ülőhelye vagy megkockáztatja, hogy állva utazik. Ezzel a lehetőséggel élnek is az utasok – jegyezte meg. Már egy héttel ezelőtt jeleztük az osztrák kollégáknak, hogy rengeteg jegyigénylés érkezett a járatra, de ők nem léptek ebben az ügyben – tette hozzá.

87 percet késett a vonat

A szóvivő azt is elmondta: a MÁV-nak az osztrák határig kellett biztosítania biztonságos körülmények között a vonat haladását. Ezt követően az osztrák kollégák vették át a szerelvény vezetését, akik úgy ítélték meg, hogy az adott körülmények között nem tudják biztonságosan folytatni az üzemeltetést. Szabó tájékoztatása szerint azt a döntést hozták az osztrákok, hogy mentesítő járatot indítanak, így 87 perces késéssel folytatta útját a Railjet.

Szabó elmondta, hogy a helyjegyet az osztrákok azért nem akarják kötelezővé tenni, mivel így bekorlátoznák az utasokat. Így, ha azpk lekésnék az aktuális vonatot, akkor kénytelenek lennének visszaváltani a jegyüket. A szóvivő szólt arról is, hogy ilyen problémák nagyon ritkán fordulnak elő, ráadásul tárgyalások folynak arról, hogy óránként járjanak a szerelvények Budapest és Bécs között, de erről még döntés nem született.