Kövér az EU elhagyásáról beszélt

Recski Emlekpark emlékszobor avatás az országgyülés elnöke, Kövér László és volt miniszterelnök, Boros Péter részvételével Recsken 2014. szeptember 20-án
Recski Emlekpark emlékszobor avatás az országgyülés elnöke, Kövér László és volt miniszterelnök, Boros Péter részvételével Recsken 2014. szeptember 20-án
Vágólapra másolva!
Nem kér az Európai Unió parancsaiból Kövér László: az Országgyűlés elnöke csütörtökön beszélt arról, hogy ha az EU diktátumokkal akarja szabályozni Magyarországot, akkor el kell gondolkodni az óvatos, lassú kihátráláson. A házelnök megrendszabályozására kéri Orbán Viktort az Együtt PM, de tiltakoznak a liberálisok is. Deutch Tamás szerint Kövér László pontosan fogalmazott.
Vágólapra másolva!

Ha Brüsszel azt gondolja, hogy az államoknak előre diktálhatja a magatartási szabályokat, akkor ebben a rendszerváltás előtti Moszkvára emlékezet. Ha ilyen lesz az EU jövője, érdemes elgondolkoznunk az óvatos kihátráláson - fogalmazott Kövér László, a tavaly kiadott Tavares-jelentésre emlékeztetve.

Óvatos kihátrálás

A házelnök csütörtökön, az Echo TV műsorában beszélt az EU vélt diktátumairól. "Azt gondolom, hogy ha ez az Európai Unió jövője, akkor érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy hogyan kéne ebből szépen lassan, óvatosan nekünk kihátrálni. De azért én meg vagyok győződve arról, hogy ez nem az Európai Unió jövője, ez egy rémálom, amit persze néhányan komolyan gondolnak" - mondta Kövér László, aki szerint nem az EU-val vagy a NATO-val van gond, hanem azzal, hogy az euroatlanti világ morális értelemben megrendült.

Kövér László házelnök szerint érdemes elgondolkodni az EU-ból történő óvatos kihátráláson, ha az Unió diktátumokban szeretné rendszabályozni a tagállamokat. Forrás: Szabó Gábor

"Ma már azzal, hogy a kommunista világrendszer fenyegetésként megszűnt, némely nyugati ország kormánya, informális pénzügyi-gazdasági hatalma, azt gondolja, bármit megtehet, naponta váltogathatja az aktuális értékeket és leckéztethet más államokat." – tette hozzá a házelnök.

Moszkva vagy Brüsszel kell?

Az Együtt-PM Szövetség közleményben kérte Orbán Viktort: a miniszterelnök utasítsa rendre Kövér Lászlót, mert az ilyen nyilatkozatok a magyar emberek érdekeit sértik – és szembe mennek a Magyarország által 30 éve épített szövetségi rendszerrel.

A párt szerint a kormányfőnek színt kell vallania: Moszkvával vagy Brüsszellel szövetségben képzeli el Magyarország jövőjét?

Súlyos hiba volt

Kövér László tovább rontja rontja hazánk nemzetközi megítélését – figyelmeztetett a Magyar Liberális Párt is. A liberálisok szerint súlyos hiba a házelnök nyilatkozata akkor, amikor magyar kormányzati tisztségviselőket korrupciós vádak miatt tiltanak ki az Egyesült Államokból, és amikor Európa meg akarja büntetni hazánkat, amiért az orosz energiaipari törekvések legfőbb támogatóját látja Magyarországban.

Deutch: Kövér László jól beszélt

A 444.hu az Európai Parlament fideszes képviselőcsoportjához fordult Kövér László nyilatkozata miatt. A képviselőcsoporttól Deutsch Tamás válaszolt. Mint írta, "Kövér László nagyon pontosan írja le az Unió működésének problémáit, az EU jövőjét meghatározni szándékozó, a közös európai értékektől azonban távol álló, ezért számunkra elfogadhatatlan, az elmúlt időszakban Magyarországot rendszeresen sújtó törekvéseket. Egyetértek vele, nem szabad, hogy ez legyen az Európai Unió jövője. Mi ezért dolgozunk AZ Európai Parlamentben."

Deutsch Tamás szerint Kövér László pontosan írja le az Európai Unió működésének problémáit Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu