25 év dühét robbantotta ki a netadó

2014.10.27. 14:00

A netadó volt az utolsó csepp a pohárban, ami most túlcsordult - véli a vasárnapi megmozdulás egyik szervezője és felszólalója. Nemes Balázs az Origónak úgy fogalmazott, az emberek dühösek, 25 év bénultsága miatt frusztrációval vonultak az utcára, hogy jelezzék, elég volt. Szerinte a kormány már nem a társadalmat képviseli, a demonstrációk pedig folytatódnak, de hogy hol, arról még a szervező sem tud biztosat.

A vasárnapi tüntetések résztvevői már nem csak a net tervezett megadóztatása miatt tiltakoztak: az Orbán-kormány túllépett egy határt, most már általános a civil társadalom elégedetlensége, öregek és fiatalok, jobb- és baloldaliak együtt vonultak az utcára - mondta a demonstráció társszervezője.

Becslések szerint több tízezerre duzzadt a tömeg Budapesten, az internetadó elleni tüntetésen.Fotó: Polyák Attila - Origo

A netadó az utolsó csepp

Nemes Balázs szerint az elmúlt évek legnagyobb civil demonstrációját tartották meg, a kiváltó ok azonban csak az utolsó csepp volt: az embereknek elegük van az elmúlt 25 év bénultságából, abból, hogy az egyik kormány olyan, mint a másik, csak pepitában - 2008-ban éppen az MSZP adóztatta volna meg az internetet, ami ellen a fideszes Nyitrai Zsolt tiltakozott a leghangosabban.

Cinikus úthenger

"Elég volt a hatalom cinizmusából is. Azok ítélték el a pártszékháznál történt erőszakos cselekményeket, akik úthengerként törnek át mások akaratán. (…) Ez a kormány már nem a társadalmat képviseli” - jelentette ki a szervező, aki szerint történelmi pillanat volt, amikor a Fidesz székházára egy tüntető kitűzte az uniós zászlót - az akciót pedig üdvrivalgás fogadta. „Az ott lévők határozottan, de békésen jelezték: a Nyugatot választják” - tette hozzá Nemes Balázs.

A Fidesz-székházra egy tüntető kitűzte az uniós zászlót, a tömeg megéljenezte.Fotó: Polyák Attila - Origo

Óriási öngól volt most bejelenteni

Hozzátette, szerinte a kormány óriási öngólt lőtt azzal is, hogy az amerikai tiltólista és a NAV-vezetőket ért korrupciós vádak után jelentette be újabb adótervét. Az adórend alapja, hogy a társadalom megbízik a kormányban és a végrehajtó adóhatóságban, ez a bizalom pedig megrendült - vélte a nyilatkozó.

Eldurvulhat a helyzet

Nemes Balázs kérdésünkre megerősítette, folytatni fogják a megmozdulásokat: kedden kora este újabb tüntetést tartanak, ha a Parlament hétfőn megszavazza az internet megadóztatásáról szóló módosító indítványt - e szerint az adó marad, de mértékét előfizetőnként 700 forintban maximálják.

Néhány tüntető nem a tiltakozás békés módját választotta, egyikük például egy monitort hajított be a Fidesz Lendvay utcai székházának ablakán.Fotó: Polyák Attila - Origo

Hangsúlyozta azt is, békés tiltakozást szeretnének, ám a közhangulat olyan, hogy eldurvulhat a helyzet - ahogy a Fidesz-székháznál is történt, amikor álarcos szélsőségesek monitorral dobták be az épület ablakát. Nemes Balázs attól is tart, hogy a civil megmozdulásra az ellenzéki pártok is ráépülhetnek majd, hogy saját céljaikra fordítathassák.

Bizonytalan randevú

A nyilatkozó azt viszont nem tudta, miért csak kedden lesz újabb tüntetés, illetve hogy hol tartanák meg. Mint mondta, az újabb tüntetés szervezésével Gulyás Balázs foglalkozik - őt eddig nem értesítették a részletekről. "Gulyás Balázs vasárnap este csak utalt arra, hogy ha nem vonják vissza a törvényjavaslatot, 48 óra múlva újabb demonstrációt rendeznek” - mondta az Origónak Nemes Balázs.

Süket telefon

Próbáltuk utolérni Gulyás Balázst, telefonja azonban egész délelőtt üzenetrögzítőre volt állítva. A vasárnapi demonstráció szervezői Facebook-oldalukon ugyanakkor már jelezték az új  tüntetés várható időpontját.

Nem lesz újabb békemenet, ha a megmozdulás csak fokozhatná a hisztérikus hangulatot - mondta az Origónak Bencsik András szervező.Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Mégsem lesz békemenet

A vasárnapi demonstráció után egy újabb békemenet lehetőségéről írt Facebook-oldalán Bencsik András - az Origónak nyilatkozva viszont már cáfolta, hogy újabb menetet szervezne. Ha a hisztérikus hangulat fokozódna az országban, akkor biztosan nem tartanánk békemenetet, mivel ez csak élezheti a helyzetet - mondta az Origónak a Demokrata főszerkesztője.

Az újságíró hozzátette, a mostani események nagyban hasonlítanak a tavaly Kijevben történtekre, amikor a szélsőjobboldali ultrák egyesültek a magukat européereknek nevezőkkel, valamint a baloldali tiltakozókkal.