Majdnem fellökték az utcán a brit miniszterelnököt

Vágólapra másolva!
Kis híján fellökte hétfőn egy fiatal férfi David Cameron brit miniszterelnököt. Az ügyben azonnali vizsgálatot rendelt el a Scotland Yard.
Vágólapra másolva!

A konzervatív párti kormányfő a közép-angliai Leedsben vett részt egy rendezvényen, amelyen a London és az észak-angliai országrészek között tervezett, évek óta komoly vitákra okot adó nagysebességű vasúti hálózat megvalósításáról volt szó.

A biztonságiak későn reagáltak

Cameron már távozóban volt az eseményről, és hivatali gépkocsija felé tartott, amikor a járdán egy férfi egyenesen nekirohant. Az incidensről készült amatőr filmfelvétel tanúsága szerint az illető a miniszterelnök közvetlen közelébe jutott, és Cameron ösztönös védekező mozdulattal próbálta kivédeni az ütközést. A biztonsági emberek csak ekkor léptek közbe, és lefogták a fiatalembert, akit a rendőrség rövid időre őrizetbe vett, de azután szabadon engedték.

A férfi csak arra kocogott

Cameront, aki nem sérült meg, az eset után gyorsan beültették autójába és elhajtottak vele. Hétfőn este a rendőrség megnevezte az incidens okozóját, a 28 éves Dean Balboa Farleyt. Farley a Facebook közösségi portálon közzétett ironikus hangvételű posztjában azt állította, hogy ő nem "Cameron megtámadója", ahogy az a hírekben elterjedt, hanem csak útban a helyi edzőterem felé, kocogás közben futott neki a miniszterelnöknek.

Nincs sötét motívum

Ezt látszik alátámasztani a leedsi rendőrség közleménye is, amely szerint az eset mögött "semmiféle sötét motívum" nem húzódik meg, Farley nem fenyegette a miniszterelnököt, és miután ellenőrizték személyi adatait, elengedték. A Scotland Yard azonban, amelynek különleges kiképzésű őrző-védő egységei ügyelnek a kormányfő és a többi kiemelten védett brit közéleti személyiség - köztük a királyi család tagjai - biztonságára, hétfőn este bejelentette, hogy belső vizsgálatot indít az eset körülményeinek felderítésére.

Terrortámadástól tartanak

Az incidens annál is inkább kirívó, mivel a brit kormány épp nemrégiben emelte a második legmagasabb szintre a terrorkészültségi szintet. Cameron az intézkedést annak idején azzal indokolta, hogy közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára az Iszlám Állam nevű, Szíriában és Irakban előretörő dzsihadista milícia.

Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben a korábbi "jelentős" helyett a "súlyos" kockázatra figyelmeztető riasztási szint lépett érvénybe. Ennek hivatalos meghatározása szerint "nagyon valószínű", hogy Nagy-Britanniát terrortámadás éri. A készültségi listán ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a "kritikus", amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket.