Az MSZP egyetért a tüntetőkkel, de nem áll be mögéjük

2014.10.29. 18:28

Pártként nem támogatja az MSZP az internetadó elleni tüntetéseket – mondta az Origónak Gőgös Zoltán, aki sajtótájékoztatóján az új adóterveket értékelte. Az MSZP elnökhelyettese szerint a kormány megbukott – a nép nemet mondott az internetadóra, a kabinetnek pedig el kell fogadnia a döntést. Gőgös Zoltán bírálta a cafeteria adóztatását és a 27 százalékos áfát is, amit a korrupció alapjának nevezett.

Pártként nem támogatja, és ezután sem fogja támogatni az MSZP az internetadó elleni tüntetéseket – mondta el az Origónak Gőgös Zoltán. Az MSZP elnökhelyettese szerint ezzel együtt ők ugyanazt képviselik a parlamentben, amit az utcára vonuló civilek – Kunhalmi Ágnes pedig nem kampányjelleggel lobogtatta az uniós zászlót hétfőn az Országház ablakában, egyszerűen csak teljesítette a tüntetők kérését.

Ha Kövér vasfüggönyt akar, mondja meg

Az EU zászlójának ma is fő helyen kellene állnia, a lakosság többsége EU-párti. Nem szeretnének félni, nem szeretnének sorompókat. Ha Kövér László vasfüggönyöket, derékvastagságú sorompókat akar, mondja ki nyíltan – jelentette ki Gőgös Zoltán. Kérdésre válaszolva hozzátette, az MSZP anyagilag és szervezésben sem segíti a netadó ellen demonstrálókat.

Gőgös Zoltán szerint a kormány adótervei elbuktak, a nép nemmel döntött az internet adóztatásáról is.Forrás: MTI/Kovács Tamás

Büdös az öndicséret

Gőgös Zoltán szerint az MSZP arra várt, hogy a kormány visszavonja adóterveit – ehelyett szerdán optimista foglalkoztatási adatokat hallhattak, pedig „minden öndicséret büdös", amikor munkahelyek hiányában százezrek hagyják el Magyarországot. Az MSZP elnökhelyettese szánalmasnak nevezte a fideszes képviselők adóvitában nyújtott teljesítményét, Tállai András parlamenti államtitkárnak pedig szerinte fogalma sem volt arról, hogy ki mennyit fog fizetni a net adóztatásakor.

Pár fröccsös ígéretek

A kormány megbukott az új adótervekkel: az internet adóztatásáról a nép döntött, nem akarja, és a kabinetnek nincs más választása, mint elfogadni ezt – fogalmazott a szocialista politikus, aki szerint a kabinet itt is erőből próbálta megoldani a helyzetet, ez is egy olyan ostoba törvény, amit Orbán Viktor "pár fröccs mellett megígért valakiknek", aztán már nem képesek kihátrálni mögüle.

Gőgös Zoltán keményen bírálta a cafeteria tervezett adóemelését: szerinte ezzel a kisemberekbe rúgtak bele, a kisvállalkozások nem adnak majd adónövelt cafeteriát, és tönkremehetnek az erre építő iparágak is.

A korrupciót a magas áfa élteti

Az MSZP elnökhelyettese szerint a kormány nevetséges választ adott a korrupciós problémára: kecskére, juhra és negyedelt marhára adnak adótámogatást, de a listáról lemaradt az olaj, a cukor, a zöldség, gyümölcs utáni kedvezmény – pedig egyenként is 30-40 százalékos feketekereskedelmet generálnak.

A hazai korrupció alapja a 27 százalékos áfa, ezen kell változtatni – hangsúlyozta Gőgös Zoltán, aki a korrupcióval gyanúsított NAV-vezetőkre is kitért. Szerinte nem tartható, hogy az őket ért vádakat cáfolják, de arra nem válaszolnak, hogy tényleg kitiltottak-e valakit közülük az Egyesült Államokból, szintén korrupció gyanúja miatt. Ez a hallgatás gerjeszti az adóhatóság-ellenes közhangulatot – tette hozzá az MSZP elnökhelyettese.