Hol voltál kedden, Viktor?

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök bejelentésére elsőként a DK ifjúsági szervezete reagált.
Vágólapra másolva!

A Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezete szerint újrakezdődött a pávatánc: Orbán azt mondta a Kossuth Rádióban, hogy a netadót „így” nem lehet bevezetni, majd lesz róla nemzeti konzultáció, bevezetik majd a távközlési adó részeként. „Viktor, kedd este tízezrekkel konzultálhattál volna, akkor hol voltál?!” – tették föl a kérdést a Facebookon. „Megint hülyének néz minket a Fidesz, ti nem unjátok?"

Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért, azaz a Milla Facebook-oldalán ezt olvashattuk: „A VEZÉNYLŐ TÁBORNOK FÉL! Orbán Viktor visszavonta a netadót! Félelme jogos! Az első vereségét követni fogja a többi! Le fogjuk bontani velejéig korrupt rendszerét és elzavarjuk a hatalomból! AZ ERŐ VELÜNK VAN! FOLYTATJUK!” – közölte a szervezet a véleményét Orbán Viktor péntek reggeli interjújáról, amelyben a miniszterelnök bejelentette, hogy a jelenlegi formában nem lesz internetadó.