Két HÖK-ös vezetőt kicsaptak, három diákot megróttak, és egy évre felfüggesztettek, egy diákkal szemben megszüntették az eljárást. Ez az eredménye az ELTE Jogi karán lefolytatott újabb vizsgálatnak, amelyet egy tavalyi gólyatáborban történt nemi erőszak miatt indítottak.

A diáklánnyal – aki Mira álnéven az Indexnek mesélte el a történetet – szemben erőszakoskodó hallgatóval szemben nem indult fegyelmi eljárás.

A lány az után állt elő a történettel, hogy az ELTE Óvónőképző Karának idei gólyatáborában egy fotós megerőszakolt egy lányt. Mira nem akart ügyet csinálni az esetből, de az egyetem vezetése úgy ítélte meg, hogy hallgatóhoz méltatlanul viselkedtek azok a HÖK-vezetők, akik akkor ott voltak, és nem tettek feljelentést, noha tudtak az ügyről.

A rendőrség mindkét ügyben nyomoz.