Vida Ildikó Magyar Nemzetnek adott interjúra nagyon erős üzenet is lehet a Fidesz vezetésének, hogy a Simicska Lajos tulajdonához tartozó médiacsoport nagyon komoly károkat is tud okozni a kormánypártoknak. Az önkormányzati választások előtt úgy tűnt, hogy a felek közötti harcias viszony véget ért, de a NAV elnökének beismerése újabb fejezetet nyithat a küzdelemben.

Újabb hullámokat vert az amerikai kitiltási botrány ügye azzal, hogy a Magyar Nemzetben Vida Ildikó beismerte, hogy ő az egyik olyan ember, akit nem engednek be az Egyesült Államokba. A NAV elnöke igazán azzal hozta kínos helyzetbe a kormány tagjait, hogy elmondta, hogy korábban tájékoztatta az illetékeseket a kitiltásáról. Mint ismert, az Orbán-kormány képviselői az elmúlt napokban folyamatosan azt hangsúlyozták, hogy az amerikai államigazgatás felől nekik senki sem jelezte, hogy a kitiltottak listáján lenne. 

Vida Ildikó, a NAV elnöke beismerte, hogy ő is szerepel az Egyesült Államokból kitiltottak listáján.Forrás: MTI

Nagyon rosszkor jött

Az internetadó elleni tüntetések, majd a törvény visszavonását követően a kormánypártok abban bíztak, hogy egy rövid időre fellélegezhetnek, azonban Vida megszólalása újból napirendre emelte a kínos esetet. Az ügyben az igazi fordulat az, hogy az interjú a Simicska Lajoshoz ezer szálon kötődő Magyar Nemzetben jelent meg, ráadásul egy, a kabinet számára nem éppen kellemes témát melegített föl a politikai napilap.

Vida Ildikó Simicska jobbkeze?

A történtek értelmezéséhez érdemes visszamenni egy kicsit az időben. Vida Ildikó már az első Orbán-kormány idején, Simicska Lajos APEH-elnöksége alatt az elnök helyettese volt, majd 1999-től a szervezet vezetője lett. Vida és Simicska között nemcsak hivatali, hanem üzleti kapcsolat is kialakult, így 2002–2010 között a Fidesz korábbi pártpénztárnokának cégénél, a Mahirnál helyezkedett el. Vida Ildikó a Fidesz 2010-es győzelme után az APEH jogutódjaként létrejött NAV vezetője lett.

Vida Ildikó életútját és politikai kapcsolatait annak fényében is érdemes nézni, hogy az utóbbi hónapokban egyre több olyan hír látott napvilágot, mely szerint Orbán Viktor és Simicska Lajos viszonya megromlott. Ennek több olyan vetülete is volt, hogy Simicska a médiabirodalmán keresztül szólított föl a reklámadó visszavonására, valamint több mint egy évtizedes rejtőzködés után fényképek jelentek meg róla a Magyar Nemzet internetes oldalán.

Az internetadó bevezetése elleni tüntetések lecsillapodása után nagyon rosszkor jött Vida Ildikó bejelentése.Forrás: Origo/Bielik István

Újabb fejezet

Az önkormányzati választások előtt úgy tűnt, a felek rendezték a nézeteltéréseiket, mivel nem voltak üzengetések, kiszólások. Ennek oka részben az volt, hogy a belső harcokkal nem kívántak rontani a kormánypárt esélyein. A választásokat a Fidesz–KDNP meggyőző fölénnyel nyerte meg, ráadásul a Budapesten olyan kerületekben is sikerült nyerniük, ahol inkább a baloldal tűnt esélyesnek.

Simicska médiabirodalma már az internetadó tervezetét is élesen bírálta, de alapvetően támogatta a kormányt. Az amerikai kitiltási botrány esetében pedig a korábbi hagyományok alapján a kormánypárti érveknek adott nagyobb teret. A Vida-interjú megjelentetése azonban azt jelezheti, hogy újabb konfliktusok kezdődhetnek a kormánypártok és a befolyásos médiaember között. Az teljesen biztos, hogy Vida Ildikó nyilatkozata a lehető legrosszabbkor jött a Fidesz–KDNP-nek.

Simicska Lajos nem hagyja magát?Forrás: Magyar Nemzet

Jelzés

A kormánypártokhoz közel álló háttéremberekkel beszélve egyértelműnek tűnik, hogy Simicska Lajos a cikkel jelezni kívánta, hogy ha teheti, akkor nagyon komoly sebeket tud ejteni a Fideszen. Abban is teljes az egyetértés, hogy az újabb fordulat nem fog szavazatokat hozni a kormánypártoknak, ráadásul újabb lendületet kaphatnak az utcai akciók, amelyeket éppen a napokban sikerült hatástalanítani.

Az sem véletlen, hogy Simicska Lajos és Nyerges Zsolt most először szerepelnek a 100 leggazdagabb magyart bemutató kiadványban. A Forbes magazin által készített listán Simicska a 16., míg Nyerges a 31. helyen található. A korábban Orbán Viktor legszűkebb köréhez tartozó üzletemberek teljesen érthető okból nem hagyják, hogy háttérbe szoruljanak, és a Fidesz túlságosan függetlenedjen tőlük.