Törvénnyel orvosolná a botrányt a kormány

Vida Ildikó; Varga Mihály
Budapest, 2013. március 26. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (j) és Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke (b) sajtótájékoztatót tart a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban 2013. március 26-án. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Törvénnyel készül az olyan helyzetek orvoslására a kormány, mint a mostani, korrupciós vádakkal érintett kiutazási botrány - ezt a fideszes Németh Szilárd jelentette be, de részleteket nem mondott. Eközben hiába várta a kitiltási ügyben való érintettségét beismerő Vida Ildikót az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, a NAV-elnök csak a helyettesét küldte.
Vágólapra másolva!

Törvényen dolgozik a kormány

Olyan törvényjavaslat készül, amely "orvosolná" a korrupciós és kitiltási botrányhoz hasonló helyzeteket - jelentette be Németh Szilárd. A fideszes politikus szerint erről is tárgyalt a kabinet szerdai ülésén.

Németh Szilárd egyelőre nem árult el részleteket a készülő törvényjavaslatról Forrás: Origo

A részleteket firtató kérdések elől a kormánypárti politikus azzal tért ki, hogy a tervezet még csak most készül, a részleteket a kormány dolgozza ki, ennél több konkrétumot ezért nem tud mondani.

Helyettesét küldte Vida Ildikó

A kitiltási ügy fontos témája volt eközben a szerdán, zárt ajtók mögött tartott nemzetbiztonsági bizottsági ülésnek, különösen azután, hogy az egyik, korábban megnevezett lehetséges érintett, Vida Ildikó reggel a Magyar Nemzetben megjelent interjúban elsimerte, hogy egyike azoknak, akik beutazását korrupciós vádakkal összefüggésben megtagadták az amerikai hatóságok az Egyesült Államokba.

Vida Ildikó és Varga Mihály miniszter: kinek mondhatta el, hogy kitiltották? Forrás: MTI/Soós Lajos

Ezért is várták a bizottság elé Vida Ildikót, ám a NAV elnöke csak ahelyettesét, Varga Árpádot küldte. Varga nem válaszolt érdemben az újságírók kérdésére, akik azt próbálták tőle megtudni, ő rajta van-e a kitiltottak listáján, de csak annyit mondott: nem nyilatkozik. Az ülésre Varga bemenet, és a meghallgatás zárt ajtók mögött elkezdődött.

Kitiltották a DK alelnökét

Rövid idő után távozni kényszerült a bizottsági ülésről Vadai Ágnes, a DK alelnöke, mert - mint mondta - kitiltották onnan. A képviselő nem tagja a bizottságnak, viszont kérte, hogy maradhasson, mondván: nemrég képviselőként betekinthetett olyan, az ügyben releváns dokumentumokba, melyek alapján jelenlétével "előre tudná vinni az ügy felderítését".

A DK alelnökét kitiltották a bizottsági ülésről Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A bizottság szocialista elnöke, Molnár Zsolt szavazásra bocsátotta, hogy Vadai maradhat-e, ám a testület kormánypárti többsége ezt elutasította. Vadai távozóban még annyit mondott: a botrány szerinte alapvetően megrengette az adózási morált, ráadásul kétségeket támaszt egyes kormánytagokkal szemben, akik eddig azt hangoztatták, hogy nem tud a kormány arról, kik az ügy érintettjei.

LMP: elég a falazásból

Az LMP-s Szél Bernadett -aki kedden egész nap Vida Ildikóra vadászott, de nem tudott beszélni a NAV-elnökkel - elfogadhatatlannak nevezte, hogy "a kormány tovább falazzon Vida Ildikónak". Úgy vélte, a kormánynak tisztáznia kell magát, és Orbán Viktor miniszterelnök is magyarázattal tartozik, mert Vida nyilatkozata szerint a kormány régóta tudott a kitiltottakról, ám a nyilvánosság előtt ezt tagadták.

Az interjú előtt szólt Vida

A minisztérium közleményben reagált Vida Ildikó interjújára, melyben a NAV elnöke elismeri, hogy ő és több munkatársa is szerepel a kitiltottak listáján. A tárca szerint a miniszter az interjú megjelenése előtt tájékoztatást kapott Vida Ildikótól az amerikai hatóságok intézkedéséről.

A tárca szerint Vida az utolsó pillanatban, az interjú előtt szólt érintettségéről Forrás: Origo

A tárca szerint mivel továbbra sem tudják, hogy az amerikai döntéshozók milyen konkrét ügy miatt korlátozták Vida Ildikó beutazását az USA-ba, a minisztérium várja az amerikai információkat, közben pedig folytatja vizsgálatát, amelyet a Bunge Zrt. bejelentése alapján az ÁFA-visszaélések miatt indított.

L. Simon: nem tudta a kormány

A minisztériumi közlést erősíti, hogy L. Simon László is úgy nyilatkozott a nemzetbiztonsági bizottság ülésére érkezőben, hogy nem tudott a kormány korábban konkrét nevekről. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: ő is kíváncsi arra, kinek és mikor szólt Vida Ildikó, mert a kabinet nem tudott konkrét nevekről.

L. Simon László szerint a kormány nyilatkozatai következetesek voltak Forrás: MTI/Mohai Balázs

"A kormányzat összes nyilatkozata következetes és egyértelmű volt ebben a kérdésben, hiszen nem tudta a neveket, a NAV-elnökétől hivatalos tájékoztatást nem kapott, én magam sem láttam ilyen dokumentumot." - mondta az államtitkár. A Vida Ildikó távozását firtató kérdésekre azzal válaszolt: mindenkit megillet az ártatlanság vélelme.