Költözik az államtitkárság

Vágólapra másolva!
Várhatóan a jövő év elejétől már Kecskeméten működik a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága.
Vágólapra másolva!

Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár azt mondta, a költözés bejelentése után az államtitkárság mostani munkatársai közül sokan jelezték, nem kívánnak lakóhelyet változtatni, ezért egyesek a tárcán belül, esetleg más minisztériumnál kerestek egyéb feladatot, mások pedig távozásukat fontolgatják.

A vidékfejlesztési államtitkárság egy korábban is irodaként működő épületbe költözik.

Kurucz Éva kormányszóvivő június 6-án jelentette be, hogy a miniszterelnök és hivatala 2016. március 15-ig a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a karmelita kolostor épületébe költözik, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet.

A teljes cikket itt találja: mno.hu.