Az útszélen gyaloglók közé hajtott egy autós

Vágólapra másolva!
Egy ember meghalt, öten megsérültek, amikor egy személyautó az út szélén közlekedő emberek közé hajtott Veszprém megyében vasárnap hajnalban.
Vágólapra másolva!

A baleset Nagytevel és Homokbödöge között, a 8303-as út 9-es kilométerszelvényében történt. Frankó Marianna, a Veszprém megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője azt mondta: hajnali fél négykor egy Homokbödöge felől Nagytevel irányába haladó 36 éves pápakovácsi férfi egy balra ívelő kanyarban autójával lesodródott az útról és az út szélén gyalogosan közlekedő öttagú csoport közé hajtott.

A szóvivő hozzátette, a balesetben egy 19 éves nagyteveli nő a helyszínen életét vesztette. Az elsődleges információkkal szemben rajta kívül nem hárman, hanem öten sérültek meg.

Somlai Artúr, a mentőszolgálat Veszprém megyei mentésvezetője elmondta, egy ember a helyszínen elhunyt, két életveszélyes sérültet a győri, két súlyos sérültet az ajkai kórházba vittek, egy embert pedig könnyű sérülésekkel a helyszínen láttak el a mentők.

A rendőrség a helyszínelés idejére az utat órákra teljes szélességében lezárta, de már mindkét irányban megindult a forgalom.