Nem tud a posta Vida Ildikó leveléről

Vida Ildikó, nav elnök, budapest háttér
Budapest, 2010. július 5. Vida Ildikó, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) 2010. június 28-i hatállyal kinevezett elnöke. A felvétel 2010. július 5-én készült a hivatalban. MTI Fotó
Vágólapra másolva!
Nem tud a Magyar Posta a NAV-elnök leveléről, amelyben kormánytagokat tájékoztatott volna az Egyesült Államokból való kitiltásáról, az üzenet tehát mégsem a postán kallódott el. Az adóhatóság nem válaszol, állítólag kínos lenne erről nyilatkozni. Vida Ildikó felkereste az amerikai nagykövetséget, amelytől bizonyítékokat várt a saját ügyében.
Vágólapra másolva!

Nem a postán kallódott el Vida Ildikó levele, amelyben az Egyesült Államokból való kitiltásáról tájékoztatta volna a kormány illetékeseit – tudta meg az Origo. A Magyar Posta kérdésünkre közölte: nincs információja arról, hogy "az ügyben említett levél az állami szervezetek belső levelezési rendszerén keresztül vagy a Magyar Posta Zrt. szolgáltatását igénybe véve került feladásra".

Nem kallódott el

Korábban L. Simon László parlamenti államtitkár beszélt arról, hogy szerinte senki sem hazudik a kitiltási ügyben – Vida Ildikó szerinte hivatalosan értesíthette felettesét, de lehet, hogy a levél elveszett a postán.

A Magyar Posta Zrt.-nek nincs információja Vida Ildikó kormánytagoknak küldött leveléről. A kép illusztráció Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Kínos kérdések

A feltételezett levélről az adóhatóságot is megkérdeztük, ha ugyanis Vida Ildikó hivatalosan tájékoztatta a kormányt a beutazási tilalomról, annak nyoma kellett, hogy maradjon a hatóság nyilvántartásában.

A NAV érdeklődésünkre nem válaszolt, de informálisan megtudtuk, erre nem is számíthatunk: "Kínos a téma, bármilyen reakciót félre lehetne magyarázni részünkről" – indokolta a hallgatást a hatóság egyik alkalmazottja.

Vízum- és nem korrupciós ügy?

Nem kapott egyértelmű választ ugyanakkor maga Vida Ildikó sem: az adóhatóság elnöke ügyvédjével, Futó Barnabással váratlanul látogatott el az Egyesült Államok budapesti nagykövetségére, hogy kikérje a korrupciós gyanú alapját képező bizonyítékokat.

Bizonyítékokat vár az amerikaiaktól a korrupciós vádakkal illetett Vida Ildikó. A NAV elnöke állítólag hivatalosan is tájékoztatta felettesét az USA-ból való kitiltásáról – ennek a postán nincs nyoma Forrás: MTI/-

Találkoztak André Goodfriend ideiglenes amerikai ügyvivővel is, az 1 óra 20 perces megbeszélés során Vida Ildikó állítólag nem kapott hitelt érdemlő választ, sem írásos anyagot arról, miért tiltották ki az Egyesült Államokból – csak annyit közöltek vele, hogy vízumügyről van szó.

Futó Barnabás, a NAV-elnök ügyvédje szerint "fordított bizonyítási eljárásról van szó", amelynek során Vidának kéne bizonyítania, hogy nincs része korrupcióban, ez pedig nonszensz.

Október végén a NAV vezetői együtt utasították vissza, hogy közük lenne a korrupciós vádakhoz – közleményük azonban nem szólt arról, hogy közülük bárki is rajta lenne az USA beutazási tiltólistáján.

Nincs felmentés

Nincs bizonyíték, az ártatlanság vélelme pedig Vida Ildikót is megilleti – ezzel indokolta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, hogy miért nem meneszti az adóhatóság elnökét. Varga Mihály szerint most akkor járna el a legrosszabbul, ha felmentené a NAV vezetőjét. "Nem fogom ezt megtenni" – tette hozzá a tárcavezető, aki a kitiltást csak ürügynek látja, és az egész botrány mögött politikai szálat sejt.

Mondjon le!

Vasárnap este tízezer ember tüntetett Budapesten a NAV Kiemelt Ügyek Igazgatóságának épülete előtt, követelve az adóhatóság elnökének leváltását. Az eseményen Vágó Gábor volt LMP-s képviselő Vida Ildikó mellett lemondásra szólította fel Somos Katalint, a NAV Kiemelt Adó és Vám Főigazgatóságának vezetőjét, Csillag Dezsőné elnökhelyettest és Dávida Mariannát, a NAV ellenőrzési főosztályának vezetőjét is, akiket sajtóhírek alapján szintén érintettnek tartanak a kitiltási ügyben.

Ezrek követelték november 9-én este a NAV vezetőinek lemondását Fotó: Bielik István - Origo

A tömeg átvonult a József nádor térre, a Nemzetgazdasági Minisztérium elé, ahol Vágó Gábor közölte, egy hetet adnak a kormánynak arra, hogy kérje meg az Európai Bizottságot, folytasson vizsgálatot a NAV-nál, Vida Ildikónak és a többi érintett NAV-os vezetőnek pedig arra, hogy lemondjon a posztjáról.