Felfüggesztett börtönt kapott a gyilkos kutyák gazdája

Vágólapra másolva!
Gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt 2 év, végrehajtásában 5 évre felfüggesztett fegyházbüntetésre ítélte hétfőn jogerősen a Debreceni Ítélőtábla azt az embert, akinek kutyái halálra martak egy idős férfit. Az Elek Balázs vezette tanács ezzel helybenhagyta a Debreceni Törvényszék elsőfokú ítéletét. 
Vágólapra másolva!

Az ügyről Fórizs Ildikó, a bíróság szóvivője a következőket mondta: a vádlott és a sértett ingatlana egymás mellett volt Nagyhegyesen. A vádlott hosszabb idő óta nyolc nagy testű kutyát tartott a tanyáján vagyonvédelmi okokból. A kutyák nem voltak megkötve, sem elzárva, többször elkóboroltak, amit az arra járók jeleztek Nagyhegyes, illetve Hajdúszoboszló jegyzőjénél.

Évek óta gond volt a kutyák gazdájával

A vádlott 2008-ban és 2010-ben szabálysértésért figyelmeztetést kapott, majd 2010 márciusában ingatlanát 2 méter magas drótkerítéssel körbekerítette, a területre való bejutást kapu biztosította. Előfordult azonban, hogy a kapuszárnyak nyitva maradtak, így a kutyák ismét elkóborolhattak.

2010 novemberében a vádlott délelőtt a tanyán tartózkodott, szalmabálát szállított a közeli szántóföldjéről az ingatlanra. Időközben a sértett is megérkezett a tanyájára. A vádlott kutyái az ingatlanról kijutva, a kaputól nem messze, megtámadták a sértettet. A férfinak esélye sem volt a nyolc nagy kutyával szemben a védekezésre.

Az áldozatnak esélye sem volt

Miután a vádlott mintegy 10-15-perccel a támadás után visszaérkezett a tanyára, s észlelte a történteket, azonnal hívta a mentőket, akik kórházba vitték a sértettet. Sérülései azonban olyan súlyosak voltak, hogy két nap múlva elhunyt.