Hoffmann Rózsa a pedagóguskar tagja lett

Vágólapra másolva!
Tiszteletbeli tag címet kapott, mert sokat dolgozott a kar létrehozásán.
Vágólapra másolva!

Tiszteletbeli tag címet kapott Hoffmann Rózsa korábbi oktatási államtitkár a Nemzeti Pedagóguskartól. A kar felállítása érdekében végzet munkájáért kapta – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a kar országos elnöksége már a szakmai tagozatok kialakításán dolgozik, az óvodai tagozat már meg is tartotta alakuló gyűlését, az intézményvezetői tagozat november 27-én ülésezik.

Várják a jelentkezőket, de nem csak tagokat, hanem tisztviselőket is, mivel hat választókörzetben eredménytelen lett a küldöttválasztás. A pedagóguskart 2015-ben 44 millió forinttal támogatja az állam – írja a Magyar Nemzet.