Varga Mihály kitart Vida Ildikó mellett

Vágólapra másolva!
A Magyar Rádióban és a televízióban is megszólalt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Vida Ildikó NAV-elnök ügyében. Azt mondta, megilleti az ártatlanság vélelme, és nem váltja le.
Vágólapra másolva!

Nem menti fel a tisztségéből Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály erről a Magyar Rádió 180 perc című műsorában beszélt. Azt mondta, hogy a NAV-elnököt valaki anélkül vádolta meg, hogy bármivel bizonyítaná a vádakat. Ebben a helyzetben akkor járna el a legrosszabbul, ha felmentené a NAV vezetőjét; "nem fogom ezt megtenni".

Szerinte a kitiltás csupán ürügy, nem erről szól az ügy, "politikai szál van". Ezért továbbra is azt várják az amerikai hatóságoktól, hogy tájékoztassák a kitiltás indokairól a kormányt. Polt Péter legfőbb ügyész már kezdeményezte az amerikaiaknál a bizonyítékok átadását, ám ez máig nem történt meg. "Mondja meg valaki, hogy mi a baj a NAV elnökével."

Varga Mihály az M1 Ma Reggel című műsorában is nyilatkozott, azt mondta, mindenkit, így Vida Ildikót is megilleti az ártatlanság vélelme. Azt mondta, nevezzék meg azt az ügyet, ami alapján a NAV elnökét kitiltották, ha megnevezik, azonnal vizsgálatot indítanak.