Lányok haját húzgálta az egri szatír

Vágólapra másolva!
Fiatal nőkre támadt egy férfi Egerben. A hajukat húzgálta, és szexre akarta kényszeríteni őket. Egy liftben is mutogatta magát, most mehet a börtönbe. 
Vágólapra másolva!

Egy 19 éves helyi nő szólt a rendőröknek, hogy két napja, kora este egy fiatal férfi rontott rá a nyílt utcán. A hajánál fogva hátra rántotta, és szexre akarta kényszeríteni. Csak azért nem sikerült neki, mert a nő kiabált, a támadó ezért elmenekült.

A rendőrök gyorsan elkapták a 18 éves férfit. Kihallgatása közben derült ki, már hogy többször is nőkre támadt.

Egy hete egy másik nő haját is meghúzta egy társasházi lépcsőházban. A nő védekezett, mire hasba ütötte, majd elmenekült. A helyzet egy nappal később lett komolyabb. Akkor egy liftben csapott le. Elővette a nemi szervét, és a vele utazó nő kezét megfogva a falhoz szorította. A lift ajtaja közben kinyílt, így a nő el tudott menekülni.

Az egri fiatal ellen szeméremsértés és garázdaság miatt is nyomoznak, előzetesbe kerülhet – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság.