Szalma Botondot kizárták a KDNP-ből

Vágólapra másolva!
  
Vágólapra másolva!

Azonnali hatállyal kizárta a KDNP soraiból a párt országos fegyelmi és etikai bizottsága a fővárosi választmányi elnököt, Szalma Botondot. Három órán át tartott a tárgyalás, de "egy épeszű érv nem hangzott el", csak az, hogy mi lesz a pártszövetséggel, mondta Szalma Botond. Szerinte viszont a KDNP-vel kellene foglalkozni. A döntés ellen fellebbezni fog, mert "hazug és alaptalan" vádakon nyugszik a döntés, de a kereszténydemokrácia nem engedheti meg magának a hazugságot. "Nem köphetjük szembe magunkat" - állítja.

Elindult a közös jelölt ellen

Rubovszky György, a KDNP pártügyésze szeptember 17-én kezdeményezte a KDNP fővárosi választmányi elnökének a kizárását arra hivatkozva, hogy Szalma Botond a párt belső rendjét folyamatosan, súlyosan megzavaró magatartást tanúsított, és a hivatalos Fidesz-KDNP polgármesterjelölt ellen Budapest IV. kerületében függetlenként indult az önkormányzati választáson. A pártügyész a második, november 12-ei fegyelmi tárgyalás után közölte: kizárták a KDNP-ből Szalma Botondot, aki írásban is megkapja majd az erről szóló határozatot és az indoklást. Szalma Botond az átvételtől számított 15 napon belül fellebbezhet az országos elnökséghez.