Dolce Vida: Tenerifén nyaralt a NAV elnöke

2014.11.13. 11:39

Kiderült, Tenerifén töltötte már szeptemberben kikért évi rendes szabadságát Vida Ildikó. A kitiltási botrány egyetlen ismert érintettje, a NAV-elnök egyébként csak a Magyar Nemzet-interjú megjelenése előtti napon szólt a főnökének, Varga Mihály miniszternek. Az angolul "konyhanyelven elboldoguló" Vida Ildikónak magasabb a fizetése, mint a miniszterelnöké.

A Kanári-szigetekre, Tenerifére utazott nyaralni a bécsi reptérről október végén Vida Ildikó. Az akkor már az amerikai kitiltási botránnyal név szerint összefüggésbe hozott NAV-elnököt a felszállás előtt érte utol az RTL Híradó stábja, de akkor még nem nyilatkozott, csak annyit mondott, hagyják őt békén, szabadságra utazik.

Barátnőjével utazott

Azt most a Figyelő derítette ki, hogy az úti cél a kedvelt kanári-szigeteki üdülőhely volt. Arról pedig korábban a Népszava számolt be, hogy a sajtóban kezdetben tévesen a NAV alelnökeként azonosított útitárs Vida Ildikó egy szállodatulajdonos barátnője. A lap szerint Vida Ildikó valamennyire ért angolul, legalábbis "konyhanyelven elboldogul".

A kitiltási botrány közepén a Kanári-szigeteken, Tenerifén nyaralt barátnőjével a NAV elnöke. Kattintson galériánkra a népszerű üdülőhelyről készült képekért.Forrás: Photononstop/Calle Montes

Utána a vízözön

Kérdéses, Vida Ildikó hogyan kapott engedélyt arra, hogy szabadságra menjen a kitiltási botrány közepén. Erre volt kíváncsi az LMP-s Szél Bernadett is, aki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez, a NAV-elnök feletteséhez fordult.

Választ Tállai András államtitkártól kapott. E szerint Vida Ildikó már egy hónappal a botrány kirobbanása előtt, szeptember 9-én ötnapos szabadságot kért Varga Mihálytól az október 27–31. közötti időszakra.
Tállai András – ekkor már Vadai Ágnes DK-s politikus kérdésére – arról is beszámolt, hogy Vida Ildikó november 4-én jelentette be Varga Mihálynak, hogy rá is vonatkozik az amerikai beutazási tilalom.

Vida Ildikó jövedelme

A NAV elnöke állítólag 1 millió 675 ezer forintos fizetéssel rendelkezik, ami 170 ezer forinttal több, mint Orbán Viktor miniszterelnöki illetménye. A Blikk szerint ebből a jogszabályok alapján 1 millió 289 ezer forint jár alanyi jogon Vida Ildikónak, pótlékokkal és illetményekkel együtt. A fennmaradó 386 ezer forintos többletről a napilap az adóhivatalt kérdezte, Választ eddig nem kaptak.

Példaértékű vezető

Elképzelhetetlen, hogy Vida Ildikó személyesen vett volna részt korrupciós ügyben - ezt állította a Magyar narancsnak nyilatkozva Király László György, aki együtt dolgozott a mostani NAV-elnökkel. A volt munkatárs szerint Vida Ildikó "példaérdekűen vezette az intézményt, átlátta a folyamatokat, megértette a felmerülő problémákat, ha kellett, döntéseket hozott, amiket később sem puhított fel". Király László György  hozzátette, nem ismeri az adóhatóság vezetőjének mostani tevékenységét.