Szakszervezet szerint nem korrupt az egész NAV

Vágólapra másolva!
Méltánytalannak és igaztalannak tartja a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete, hogy a NAV egész testületét korruptnak állítják be az adóhivatal vezetője ellen tüntetők és egyes politikusok.
Vágólapra másolva!

Az érdekképviseleti szervezet közleményében azt írja, hogy tiszteletben tartják a magyar állampolgárok gyülekezési szabadságát, szabad véleménynyilvánításához való jogát és különösen fontosnak azt a véleményt, amelyet az adótörvények kapcsán fogalmaztak meg a civil társadalom tagjai.

„Ugyanakkor méltánytalannak és igaztalannak tartja a szakszervezet, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt korruptnak állítják be, annak egyes szerveit megbélyegzik, dolgozóikat zaklatják és ezzel az egész munkamorált rombolják” – szögezték le.

A NAV több tízezer munkavállalója „hittel, becsülettel, és odaadással végzi munkáját annak érdekében, hogy az ország gazdasági rendjét fenntartsák, és a bevételek beszedését biztosítsák”. Ezért a szakszervezet azt kéri a politikusoktól, a demonstrációk szervezőitől, a média szereplőitől, illetve a magyar társadalom tagjaitól, hogy amikor véleményt mondanak a NAV-ról, akkor ezt vegyék figyelembe.

Az elmúlt hetekben több demonstráción is követelték az amerikai beutazási tilalommal sújtott Vida Ildikónak, a NAV elnökének a lemondását, a rendezvényeken ellenzéki politikusok is felszólaltak és kritizálták a NAV működését.