Korrigálják a tanárok bérét

Vágólapra másolva!
Mindössze fél éve lesz a Nemzetgazdasági Minisztériumnak arra, hogy a szakképző iskolákat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól a saját fennhatósága alá vonja – mondta Odrobina László szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár.
Vágólapra másolva!

Odrobina László úgy vélekedett, az átszervezéssel a szektor átláthatóbb és működőképesebb lesz. Jelenleg a Klik szakképző iskoláival kapcsolatosan minden komolyabb döntést magasabb szinten kell meghozni, így például az ötmillió forint feletti beszerzéseket még a tankerületi igazgató sem hagyhatja jóvá, ezeket kizárólag a Klik elnöke engedélyezheti. Márpedig a szakképző iskolákban ilyen döntéseket gyakran kell hozni, és ezek késedelme napi szintű problémákat okoz a képzés normális menetében – mondta.

A finanszírozást illetően közölte: az a cél, hogy az iskola hozzájáruljon a saját fenntartásához, de nem kell önfenntartónak lennie. Az általuk kidolgozott modell célja nem a pedagóguselbocsátás, és ez nem is lehet közvetlen következménye – mondta.

Korrekciókat terveznek a pedagógus-életpályamodellen belül. Elképzeléseik szerint olyan struktúrát alakítanak ki, amelyben a mérnök, közgazdász akkor is részesül a pedagógus-életpálya előnyeiben, ha még nincs pedagógiai diplomája, de már elkezdte a módszertani ismeretek elsajátítását.

A teljes cikket itt találja: napi.hu.