Radikális, fiatalos és zöld lenne a PM

Interjú Szabó Tímeával, a Párbeszéd Magyarországért képviselőjével. Szabó Tímea PM Párbeszéd Magyarországért
Interjú Szabó Tímeával, a Párbeszéd Magyarországért képviselőjével.
Vágólapra másolva!
A választások lezárultával természetes, hogy elválnak az Együtt és a PM útjai - állítják utóbbi vezetői. A mindenkivel való összefogás kényszerpálya volt, ahol feladták identitásuk egy részét. Céljuk most egy önálló, radikális, fiatalos és zöld, baloldali PM építése.
Vágólapra másolva!

Törvényszerű volt az elválás

Nem arról van szó, hogy a PM politikusai az Együtt-PM szövetség „hátán" pozíciókhoz jutottak, majd most szakítanak az Együttel, hiszen Szabó Tímea PM-társelnök szerint kölcsönösen erősítették a szövetséget, a PM többek között a nyolc országgyűlési képviselőjével, a szakértelmével és kreatív utcai- és akciópolitizálásával. Nem véletlen, hogy ők láncolták ki magukat a parlamenthez vagy a Közgép elé, és őket büntette meg legtöbbször Kövér László házelnök - mondta.

Szabó Tímea: kényszerpálya volt az Együttel kötött szövetség, ideje elhagyni Fotó: Origo

Ez így egy kényszerpálya volt, sokszor fel kellett adniuk az elveikből, aminek véget akartak vetni, ráadásul a választások után nincs értelme fenntartani egy választási szövetséget, mondta Karácsony Gergely, a PM másik társelnöke.

Új alapokon építkeznének

Nem kérdés, hogy új baloldali politikát kell folytatniuk a jövőben, hiszen „ilyen ma nincs" - állapította meg Szabó Tímea, aki szerint a PM egy radikális, fiatalos és zöld baloldali hanggal és programmal tud önállóan építkezni. Ez is a cél: a ma meglévő bázist országos, megkerülhetetlen erővé erősíteni.

A PM-esek úgy gondolták, az Orbán-rezsim leváltása nem elég politikai stratégiának. Ezért kell megerősödniük, de nem az Együtt kárára.

Karácsony Gergely célja egy mobilizálható szavazóbázis kialakítása Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A nagy szövetségi rendszer kompromisszumai Karácsony szerint megfojtották a kreativitást, ezért sem tudtak idén valódi alternatívát, baloldali ajánlatot nyújtani a választóknak. Az építkezés során elsősorban nem a párttagok számának növelése a cél, inkább egy mobilizálható szavazóbázis kialakítása.

Zugló, mint kísérleti terep

A helyi politizáláson túlmutató lehetőségeket is lát a PM abban, hogy Karácsony Gergely Zugló polgármestere lett. Karácsony a pénteki alakuló ülésen máris benyújtotta „az ország legszigorúbb átláthatósági programját", amellyel gátat vetne a korrupciónak. Egyhangúan meg is szavazták.

Ez, és más hasonló, helyi kezdeményezések a PM szerint országos példává is válhatnak. Zuglóról Karácsony még elmondta, hogy a lehető legszélesebb konszenzust kívánja megvalósítani a testületben, és nem számít arra, hogy a Fidesz bojkottálná a munkát, szerinte ez nem is érdekük.